Sport

Olimpia 2024: Budapest beadta második pályázati anyagát

Budapest leadta a 2024-es olimpiai és paralimpiai pályázat második kötetét a Nemzetközi Olimpiai Bizottságnak.

A több száz oldalas anyag angolul és franciául készült el, tartalmazza az olimpiarendezéshez szükséges garanciákat, a rendezés szervezeti, jogi kereteit, valamint a helyszíntervek módosításait.

Fürjes Balázs, a Budapest 2024 olimpiai pályázat elnöke elmondta, az Agenda 2020, valamint a gazdaságos olimpia reformja jegyében az egész pályázat alatt élénk párbeszéd folyik a kandidálók és a NOB, illetve az olimpiai sportágak nemzetközi szövetségei között.

A párbeszéd mindig segít megtalálni a legjobb megoldást Budapest építésében is. Ez az olimpiai párbeszéd, a sok konzultáció több 10 milliárd forintot spórol Magyarországnak. Csupa olyan változtatást eszközöltünk, amit a nemzetközi szakszövetségek javasoltak, és amelyek egyszerre teszik olcsóbbá és jobbá a budapesti olimpiát. Csak egy példa: a nyitó- és záróünnepség átkerül az egyébként is megépülő új Puskás Stadionba, így kisebb és olcsóbb lesz az atlétika helyszíne. A Rákóczi hídtól délre, Pesten egyébként is felépítünk egy 15 ezres atlétikai stadiont, így elég lesz csak 40 ezresre bővíteni ideiglenes lelátókkal az olimpia idején.

A budapesti pályázat vezetője hozzátette, a tervezett fejlesztések az olimpia nélkül is megvalósulnának:

Az is kiderül a ma beadott pályázati anyagból, hogy az olimpia miatt semmilyen extra közlekedési beruházásra nem lesz szükség, vagyis az olimpiához pont ugyanazon fejlesztések kellenek, amelyek olimpia nélkül is megvalósulnának. Az olimpia van a városért és nem a város az olimpiáért. A budapesti pályázat így 100 százalékosan illeszkedik a gazdaságos olimpia, az Agenda 2020 koncepciójához.

A 2024-es olimpiáért Budapest mellett Párizs és Los Angeles verseng, a NOB 2017 szeptemberében, Limában dönt a rendezőről.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik