Sport

Két kapus is Magyarországról igazolt a világ legjobb bajnokságaiba

Bár a szurkolókat és a szakembereket is megosztja a 2008-ban alapított MOL Liga létjogosultsága, az tény, hogy a magyar bázisú jégkorong-bajnokság hol kisebb, hol nagyobb léptekben, de évről-évre fejlődik. Korábban a válogatott Nagy Gergő már bebizonyította, hogy a MOL Ligából akár az AHL-ig is el lehet jutni, az NHL előszobáját a világ negyedik legerősebb bajnokságának tartják. Ezen a nyáron két olyan váltás is történt, amire szintén büszke lehet a liga.

A „semmiből” lett a legmagasabban jegyzett magyar kapus

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Vay Ádám történetét sokaknak nem kell bemutatni, de azért vegyük át még egyszer. A most 22 éves kapus megjárta a többi közt Székesfehérvárt, Szlovákiát és az Egyesült Államokat is korábban, az előző szezonban pedig a MOL Ligában-szereplő Debrecen kapuját védte. Olyan jól, hogy Rich Chernomaz meghívta őt az A-csoportos világbajnokságra készülő keretbe, végül ő is utazhatott Oroszországba.

Ott aztán kivédte a finnek szemét, valamint játszott Kanada és az USA ellen is. Meggyőző teljesítményére a tengerentúlon is felfigyeltek, leszerződtette őt az NHL-es Minnesota Wild.

Egy dudás Finnországban

A cikket két kapusra hegyeztük ki, de egy mezőnyjátékos, a magyar válogatott Jesse Dudas is váltott a nyáron, ő a finn élvonalba igazolt. Pályára lépett a TPS-ben a Bajnokok Ligájában, gólt lőtt az első meccsén, de meg is sérült, fél évet kell kihagynia. Az előzetes várakozások szerint márciusban játszhat újra.

Persze sejthető volt, hogy nem fog egyből a világ legerősebb bajnokságában landolni, az észak-amerikai rendszerben a Vayhoz hasonló játékosokat kicsit még érlelik a fiókcsapatoknál. Vay becsülettel végigdolgozta az edzőtábort az NHL-es kerettel, egy előszezon meccsen a kispadra is leülhetett, ami már önmagában nagy szó. A héten aztán jött a hír, hogy az AHL-es Iowa Wildhoz küldik, ez ugye az NHL előszobája.

Vay Ádám mellett szól mindenképpen, hogy a Minnesota kötelékébe tartozó öt kapus közül ő a legfiatalabb, azaz elegendő ideje van felvenni a tengerentúli hoki tempóját. A testfelépítése és a mozgása pont olyan, amit a tengerentúli kapusedzők elvárnak, így igazán jó kapust lehet belőle faragni az elkövetkező években.

A kispadról a KHL-be

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

Az a szerencsés helyzet állt elő, hogy egy másik MOL Liga-kapus is nagyjából hasonló utat járt be, csak más irányban. A lett Janis Kalnins a 2013-14-es szezonban érkezett Dunaújvárosba, az előző szezonban már Székesfehérváron védett a második csapatnál, stabil kezdő volt, mígnem a rájátszásban át kellett adnia a helyét az EBEL-ből érkező Rajna Miklósnak. A lett válogatottal ő is megjárta az elitvébét, nem védett, de így is szintet lépett, ráadásul hatalmasat:

a világ második legerősebb bajnokságába, a KHL-be igazolt, a Dinamo Riga kapusa lett.

Kalnins eddig három meccset kapott az amúgy elég gyengén muzsikáló Rigában (13 mérkőzésükből 11-et elveszítettek), 2,05-ös kapott gólátlaga és 91,4 százalékos védési mutatója egy ilyen együttesnél teljesen rendben van. És ő is fiatal még, kapusszemmel nézve pláne, még csak 24 éves.

Persze nem lehet elvárni, hogy mostantól kezdve minden nyáron özönlenek majd a MOL Ligás játékosok a magasabban jegyzett bajnokságba, de igenis jó példa a többieknek, hogy a magyar klubokból is feljebb lehet lépni a ranglétrán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik