Sport

Kapás Boglárka: Megfordult a fejemben, hogy feladom

Pályafutása legnehezebb időszakáról beszélt az olimpiai és világbajnoki bronzérmes, ötszörös Európa-bajnok úszónő.

A riói olimpián 800 méteres gyorsúszásban bronzérmes Kapás Boglárkával jelent meg hosszabb interjú a Nemzeti Sport szombati számában, ebben a többi közt olyanokat mesélt el, hogy édesanyja eredetileg azt szerette volna, ha tornásznak megy, de végül az oktató és a szakosztályvezető meggyőzték arról, hogy a lányának bizony úsznia kell.

A 23 éves Kapás beszélt karrierje eddigi legnehezebb időszakáról is. Mint mondta, azért, hogy bulizzon sosem akarta abbahagyni az úszást, de pár évvel ezelőtt volt, amikor nagyon el volt keseredve.

Szemideggyulladásom volt három évvel ezelőtt, abból a betegségből nagyon nehezen tudtam felépülni. Akkor úgy éreztem, soha többé nem fogok úgy úszni, mint korábban. Megfordult a fejemben, hogy feladom, ugyanis hiába küzdöttem hónapokon keresztül, egyszerűen képtelen voltam javulni.

A családja és akkori edzője, Nagy Péter biztatták, hogy ne adja fel, ő pedig legbelül érezte, nem fogja.

Szóba került a riói olimpia is, Kapás Boglárka pedig azt mondta, biztos volt benne, hogy meglesz az érem, olyan jó formában érezte magát. Ami pedig a jövőjét illeti, azt mondta

Tokióig biztosan úszni fog, azután pedig váltani fog a civil életre.

Persze, ha Budapest elnyerné a 2024-es olimpia rendezési jogát, akkor elgondolkodik majd. De nyolc év hosszú idő, nem meri kijelenteni, hogy ha Budapest nyer, akkor ő biztosan úszni fog.

Fotó: Getty Images/Icon Sport/Nolwenn Le Goui

Ajánlott videó

Olvasói sztorik