Sport

Schmitt Pál szerint Budapest nem profitál Róma visszalépéséből

Schmitt Pál, a MOB tiszteletbeli elnöke szerint Róma visszalépése elsősorban Párizs esélyeit növeli a 2024-es nyári ötkarikás játékokért zajló versengésben.

Az egyik szemem sír, a másik nevet. Egyrészt örülök, hogy eggyel kevesebb rivális van versenyben, de ugyanakkor el kell ismerni, hogy az olasz főváros visszalépése elsősorban Párizsnak kedvez. Eddig bíztam abban, hogy a latin, valamint a frankofon afrikai országok szavazatai megoszlanak majd Párizs és Róma között, így azonban például a dél-amerikaiak számára egyedül Párizs maradt támogatható jelöltnek. Valljuk be, ha most lenne a választás, valószínűleg Párizs nyerne

-nyilatkozta az MTI-nek a Nemzetközi Olimpiai Bizottság magyar tagja. Az olimpiai védnöki testület elnöke hangsúlyozta, hogy a magyar pályázat minden tekintetben megfelel az Agenda 2020 követelményeinek, emellett a környezetvédelmi, a fenntarthatósági és a biztonsági szempontoknak is egyre nagyobb szerep jut a 2024-es olimpia odaítélésénél, véleménye szerint Budapest ebben jól áll.

Ha Csepelen felépítünk egy atlétikai stadiont, annak nem kell nagyobbnak lennie, mint 25-30 ezresnek, hiszen ott sosem lenne annál több néző. A nyitó- és a záróünnepség méltó elhelyezésére azonban ebben a pillanatban csak a Puskás Stadion alkalmas. A másik lényeges változás az lenne, hogy a szegedi evezős és kajak-kenu pályát felhozzuk Budapestre, mert ott olyan sok földmunkára lenne szükség, hogy többe kerülne a leves, mint a hús. Így viszont Csepelen, a Kopaszi-gátnál egy olyan, nemzetközi szintű evezős pálya épülhetne, amely hosszú távon szolgálhatná a magyar sportot.

Budapestnek, Párizsnak és Los Angelesnek a napokban kell leadnia a második anyagot, mely a jogi és egyéb garanciákat tartalmazza. Ezt követően február 17-ig kell benyújtani a végleges pályázati anyagot, majd márciusban Budapestre érkezik a NOB 20 fős értékelő bizottsága, melynek tagjai minden anyagot részletesen átnéznek.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik