Sport

Újabb világesemény látogat el Magyarországra és már világcsúcsot döntött

24.hu
24.hu

2016. 09. 21. 19:26

Több mint kétezer versenyző, köztük mintegy százhúsz magyar részvételével rendezik meg Budapesten október 12. és 16. között a taekwondo-világkupát az ITF világszervezet égisze alatt. Szász Péter, a szervezőbizottság elnöke szerdán az M1 aktuális csatorna Ma este című műsorában elmondta, hogy a koreai eredetű küzdősportnak még

egyetlen korábbi világbajnoksága vagy világkupája sem mozgósított ekkora mezőnyt, mint a mostani magyarországi csúcsesemény, amelynek a Syma Csarnok ad otthont.

Kitért rá, hogy az ITF 2013 végén ítélte oda a rendezés jogát, amelyre Lengyelország és Paraguay is pályázott. A budapesti vk-ra 55 ország regisztrált, eddig kétezernél is több taekwondóst nevezve, ami a maga nemében világcsúcsnak számít, mivel az eddigi legnépesebb világkupán – a négy évvel ezelőtti angliain – kevesebb mint ezerhatszázan vettek részt.

Szász Péter elmondta, hogy Budapesten küzdelem, formagyakorlat, törés, erőtörés és tradicionális küzdelem versenyszámokban küzdenek a résztvevők, akik között a juniorok mellett a még ifjabb korosztály képviselői, a felnőtteknél pedig az idősebb generáció mesterei is rajthoz állnak. A mezőnyben ott lesznek a legjobb hazai taekwondósok is, akiktől ötven-hatvan érmet, közte tíz-tizenöt aranyat vár a hazai szakvezetés.

Az olimpiák műsorán nem az ITF-, hanem a WTF-taekwondo szerepel. Szász Péter ezzel kapcsolatban azt mondta, hogy az 1950-es évek elején az ITF, a Nemzetközi Taekwondo Szövetség volt az alapító, politikai okokból aztán a Koreai Köztársaság is létrehozta a maga külön taekwondóját a WTF, a Taekwondo Világszövetség megalakításával. A WTF inkább a küzdősport jelleget erősítette kezdettől, míg az ITF harcművészetnek indult, és csak később nyitott a küzdősport irányába.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.