Sport

Olimpia 2024: „Szégyen lenne, ha Róma visszalépne”

Giovanni Malago, az Olasz Olimpiai Bizottság (CONI) elnöke úgy véli, Olaszország hitelességét fenyegeti, ha a főváros visszavonja a kandidálást, és ez egyben az olasz sportélet veresége is lenne. Hangsúlyozta: az utolsókig bízik abban, hogy Róma főpolgármestere nem mondja le az olasz főváros jelölését.

Virginia Raggi főpolgármester korábbi ígéretei szerint a héten jelenti be, hogy az Örök Város folytatja-e a kandidálást vagy pedig visszalép. A városházáról származó információk alapján a főpolgármester kedden foglalkozik majd az olimpiai pályázattal.

Római sajtóértesülések szerint Raggi a hivatalos bejelentés előtt még találkozni kíván Giovanni Malagóval és Luca di Montezemolóval, a római olimpiai kandidálást vezénylő bizottság elnökével. Raggi soha nem titkolta, hogy az anyagi nehézségekkel és korrupciós botrányokkal küzdő Róma számára nem tartja elsőrendűnek a nyolc év múlva esedékes játékok megrendezését. Nemet mondott az olimpiára Beppe Grillo, a római főpolgármester mögött álló 5 Csillag Mozgalom (M5S) vezére is. A római sajtó szerint a fővárosi önkormányzati testület többsége ellenben az olimpiai jelölést támogatja.

Giovanni Malago szerint a visszalépés “borzasztó nemzetközi szégyen” lenne és Olaszország hitelességét sodorná veszélybe.

Megjegyezte, hogy az esetleges negatív döntés nem az ő személyes veresége lenne, hanem az olasz sportéleté, mivel azt jelentené, hogy “a politika beleszólt és felülírta a sport döntéseit”.

A CONI vezetője emlékeztetett, hogy a 2024-es olimpia költsége nem Róma lakosságát terhelné, és mintegy 177 ezer munkahelyet teremtene. Kiemelte, hogy a felmérések szerint a 18 és 25 év közötti fiatalok többsége támogatja az olimpiai kandidálást. Korábban Giovanni Malago úgy fogalmazott, hogy ha Róma most lemond a jelölésről, a következő harminc vagy akár ötven évre eleshet az újabb olimpiai rendezéstől.

Amennyiben a római pályázatot visszavonják, a kandidáló Budapest mellett már csak két város maradna versenyben, Los Angeles és Párizs. (Fotó: Getty Images/Corbis/Stefano Montesi)

Párizs 145 millió euróból fejleszt

A 2024-es olimpia megrendezéséért pályázó Párizs 145 millió eurót (44,6 milliárd forint) fektet be a város sportinfrastruktúrájának fejlesztésére. A Bercybe tervezett arénára 30, a Stade de France mellé elképzelt vizes központra 21, edzőközpontokra 25, az olimpiai falura pedig 4 millió eurót különítenek el.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik