Sport

Vérlázító: elutasították a magyar pólócsapat óvását az Eb-n

Amint arról már beszámoltunk, a magyar juniorválogatott botrányos körülmények között 13-10-re kikapott az olaszoktól a hollandiai vízilabda Európa-bajnokság negyeddöntőjében.

Történt, hogy nemzeti együttesünk visszajött 12-9-ről 12-12-re, ez is lett a végeredmény. A holland rendezők azonban rosszul írták ki az eredményt (13-9-et is írtak), és bár a magyarok reklamáltak, a zsűri döntése után 11-9-es olasz vezetésről kellett lejátszani az utolsó 3 perc 49 másodpercet. 13-10 lett így az olaszoknak.

Természetesen óvtak a mieink, melyet első fokon elutasítottak -írja a waterpolo.hu.

Jelen állás szerint Horkai György együttese az 5-8- helyért játszik, első ellenfelük Horvátország lesz szombaton 12 órától.

Horkai György szövetségi kapitány így nyilatkozott az esetről:

Ez a vicc kategória, nem tudok mást mondani. Amikor az olaszok belőtték a 12. gólt és 13 lett a táblára írva, jeleztük, hogy javítsák ki. Később is, folyamatosan szóltunk, de a bírók nem foglalkoztak vele. Azt mondták, majd a végén megnézik a jegyzőkönyvet. A meccs végén odamentem az asztalhoz, nem értették, mit akarok, de aztán elismerték, hogy hibáztak. A hollandok azt mondták, technikai hiba történt, az olaszok pedig azért reklamáltak, érveltek, hogy azt hitték, vezetnek a végén is.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik