Sport

Tóth Tamásé az első magyar arany a riói paralimpián

A kilencedik versenynapon megszületett a magyar küldöttség első aranyérme a riói paralimpián: Tóth Tamás pénteken elsőként csapott a célba az S9-es sérültségi kategória 100 méteres hátúszó számának döntőjében.

A délelőtti előfutamból a negyedik idővel jutott be az esti döntőbe, ahol 50 méternél ötödikként fordult, de aztán csapásról csapásra jött fel, és a cél előtt 15 méterrel már az élen volt. Bár a kínai Liu Hsziao-ping és az ausztrál Brenden Hall is szorongatta, remek hajrájával végül mindenkit maga mögé utasított, és elsőként ért a falhoz.

A korábbi versenyeimen mindig erősen kezdtem, és azok nem is sikerültek úgy, ahogy szerettem volna. Most miközben vártam, hogy a medencéhez szólítsanak, arra gondoltam, hogy ezt most elkezdem lassan, és vagy még jobban +belehalok+ és nyolcadik leszek, vagy fogom bírni a végét. Szerencsére az utóbbi történt

– elemezte versenyét a Vasas Totó becenévre hallgató úszója, aki végtaghiánnyal született, a jobb kézfeje nem fejlődött ki.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Közben fogalmam sem volt, hogy hányadik helyen haladok, de hetvennél azért éreztem, hogy jó vagyok, mert nem fájt semmim. Miután beérkeztem, háromszor is meg kellett néznem a táblát, hogy biztosan én vagyok-e az első. Nagyon boldog vagyok!

Rio első magyar paralimpiai bajnoka felidézte, hogy régebben, 15-16 éves korában hátúszó volt, de aztán váltott a gyorsra, és ezzel az úszásnemmel nem igazán foglalkozott.

“Azért el-elindulgattam versenyeken, most pedig nagyon kijött a lépés” – mondta, hozzátéve: nem gondolta volna, hogy éppen ebben a számban győz majd.

“Reggel, az előfutamban nagyon elfáradtam, úgy jöttem a döntőre, hogy ha a negyedik helyet megtartom, akkor már elégedett leszek. Ahhoz képest kicsit jobban sikerült” – fogalmazott az MTI kérdésére.

A rajt előtt Tóth Tamás azt mondta, egyelőre nem túl kellemes számára a riói klíma, a meleg, fülledt idő.

Ma viszont kicsit lehűlt a levegő, én ezt szeretem, mert melegben nem a legjobb a légzésem, úgyhogy úgy néz ki, ma minden nekem kedvezett.

A négy éve, Londonban két ezüstérmet nyert Tóth Rióban eddig egy bronznál tartott, azt hétfőn nyerte 100 gyorson.

A 24 éves Tóth Tamás a magyar küldöttség 16. érmét gyűjtötte be, az ő aranyérme mellett hét ezüst és nyolc bronz a mérleg.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik