Sport

A bíróságnak kellett kimondania, hogy megilleti az állami jutalom a maratoni kajak-kenusokat

2013-ban, a kolumbiai Caliban rendezték a Világjátékokat, ami a nem olimpiai játékok legnagyobb világeseménye. Az EMMI a magyar sportolóknak mind kifizette a jutalmakat az elért eredmények után, kivéve a maratoni kajak-kenusoknak, akik öt arany- és két ezüstérmet nyertek. Mivel a maratoni kajak-kenusok három éve várnak a pénzükre, így perre mentek, csütörtökön hozott ítéletet a Fővárosi Törvényszék a 216 millió forintról, és annak kamatairól szóló ügyben.

Első fokon a sportolóknak adtak igazat.

Az Átlátszó cikke szerint az elmaradt jutalmakat a Magyar Olimpiai Bizottságnak (MOB) kell kifizetnie. Ha a MOB nem ért egyet az ítélettel perelheti az EMMI-t az összeg biztosításáért.

Azért nem fizették ki egyébként a pénzt, mert a MOB szerint az EMMI nem biztosította a megfelelő állami forrást, utóbbi pedig úgy vélte, a maratoni kajak-kenusok meghívásos versenyen vettek részt, ami nem teljes jogú az állandó szakágak sportolóihoz képest. A rendező szervezet elnöke megerősítette, hogy valóban meghívásos, de teljes jogú sportág tagjaként vettek részt az eseményen.

Szabó Tünde MOB elnökségi tagként még egyetértett azzal, hogy a jutalom megilleti a sportolókat, az EMMI sportért felelős államtitkáraként azonban már nem.

A két aranyérmes Csay Renátának (nyitóképünkön) jár a legnagyobb összeg, mintegy 33,2 millió forint. Szintén felperes volt a perben három versenyző, Györe Attila, Kiss Tamás és Kövér Márton edzője, Ludasi Róbert, akinek a kormányrendelet alapján összesen 11 millió forint járna.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik