Sport

Újabb bronzérmet nyertünk a paralimpián

Tóth Tamás a délelőtti előfutamból a holtversenyes második idővel jutott be az esti döntőbe, s akkor azt mondta: nem úszta ki magát. A fináléban nagyon erősen kezdett, 50 méternél ő fordult elsőként, a táv második felében azonban két ausztrál riválisa megelőzte.

Abszolút az volt a taktika, hogy kezdjek, amilyen gyorsan csak tudok, aztán utána reménykedjek, hogy nem előznek meg kettőnél többen. Örülök ennek a bronzéremnek, az első ötven méterem pedig nagyon biztató a keddi 50 méter gyors előtt.

– nyilatkozott a Vasas Totó becenévre hallgató úszója, aki végtaghiánnyal született, a jobb kézfeje nem fejlődött ki.

MTI/Koszticsák Szilárd
Tóth Tamás rajtja jól sikerült Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Tóth, aki négy éve, Londonban két ezüstérmet is szerzett, az egyiket ebben a számban, hozzátette: nem gondolta volna, hogy ilyen rossz időeredménnyel is érmet lehet nyerni 100-on, de az úgynevezett last call roomban, ahonnan a versenyzőket a medencéhez szólítják, már mindenki nagyon ideges és feszült volt, így elég rossz idők születtek.

A versenyszám másik magyar részvevőjének, a vasárnap 200 vegyesen ezüstérmes Sors Tamásnak ez amolyan jutalomúszás volt, hetedikként került a nyolcas fináléba és egy helyet még előre is tudott lépni úgy, hogy féltávnál még harmadik volt. Négy éve ő bronzérmes volt ebben a számban.

Hétfőn az asztaliteniszező Pálos Péter is a dobogó harmadik fokára állhatott, így a 24 éves Tóth Tamás a magyar küldöttség hetedik érmét gyűjtötte be Rióban, három ezüst mellett ez a negyedik bronz.

Paralimpia, Rio de Janeiro, úszás, eredmény:

férfi 100 m gyors (S9), paralimpiai bajnok:

1. Timothy Disken (Ausztrália) 56.23 mp
2. Brenden Hall (Ausztrália) 56.95
3. TÓTH TAMÁS 57.20
…6. SORS TAMÁS 57.49

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik