Sport

Paralimpia: Krajnyák megóvhatta volna az elveszített bronzmeccset, de nem tette

24.hu
24.hu

2016. 09. 13. 21:17

Krajnyák Zsuzsanna elvesztette a bronzmérkőzést, így a negyedik helyen zárt az A sérültségi kategória párbajtőr egyéni küzdelmében a riói paralimpia keddi versenynapján, a kerekesszékes vívók viadalán.

A 37 éves, ötödik paralimpiáján szereplő, többszörös paralimpiai érmes Krajnyák a csoportjából három győzelemmel és két vereséggel lépett tovább a legjobb nyolc közé, ahol 15-12-re verte a fehérorosz Aljona Halkinát. Az elődöntőben a kínaiak legjobbja, Csou Hszü-feng következett, de ő – akárcsak a csoportban – magabiztosan legyőzte Krajnyákot, nyolc tussal 15-7-re bizonyult jobbnak nála.

A bronzmeccsen a korábban Veres Amarillát búcsúztató ukrán Jevgenyija Breusz várt az UTE vívójára, aki négy éve, Londonban ezüstérmet szerzett ebben a számban.

Az első tust Breusz adta a Karióka 3-as csarnokban, majd egy együttes találat és egy egylámpás magyar tus következett. A folytatásban az ukrán sorra adta az egylámpás találatokat, és 8-4-re elhúzott. Krajnyák szépített – jött is a rá jellemző harci üvöltés -, majd felzárkózott 10-8-ra. Ekkor következett a pihenő, ami Breusznak tett jót, ismét elhúzott, mégpedig 12-8-ra, ezután pedig a magyar versenyző már csak két tust tudott adni.

A vége 15-10 és magyar negyedik hely lett.

A bronzmérkőzés után történt egy kis közjáték, az ukrán ugyanis örömében eldobta a sisakját, amiért a szabályok szerint kizárás jár, és a magyar versenyző az edzőjével kis ideig tanakodott, hogy óvjanak-e, de végül nem tették.

Azt gondolom, hogy megérdemelte a győzelmet

– mondta Krajnyák Zsuzsanna, aki szerdán tőrben versenyez majd Rióban.

Krajnyák Zsuzsanna rendellenességgel született, a bal lába nem fejlődött ki teljesen, ezért szerepel az A sérültségi kategóriában. Magyarország egyik legeredményesebb parasportolója a kerekesszékes vívást 1998-ban kezdte el, és azóta több világbajnoki és Európa-bajnoki címet nyert, a paralimpiákon pedig nyolcszor volt dobogós egyéniben és csapatban.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.