Sport

Fél lábbal már az Európa-bajnokságon a férfi kosárlabda-válogatott

Negyedik mérkőzését is megnyerte, így továbbra is százszázalékos a magyar férfi kosárlabda-válogatott az Európa-bajnoki selejtezőcsoportjában: Stojan Ivkovic együttese szombat este a britek vendégeként győzött nyolc ponttal.

A magyar válogatott – amely legutóbb 1999-ben vett részt Európa-bajnokságon – a csoport egyetlen százszázalékos csapataként várta az összecsapást, hiszen korábban hazai pályán a briteket és a luxemburgiakat, idegenben pedig a macedónokat is legyőzte.

Ezúttal az első két negyedet elvesztette, így a britek a nagyszünetben hat ponttal vezettek, a harmadik szakasz viszont nagyon jól sikerült, a tízpontos részsiker fordítást jelentett. A hajrához közeledve 71-81-nél tíz pontra nőtt a különbség, s a végén sem kellett komolyan izgulnia Stojan Ivkovic csapatának, amelyben Hanga Ádám, Vojvoda Dávid és Ferencz Csaba is 18 pontig jutott.

A magyar válogatott szerdán Luxemburgban lép pályára.

A 40. kontinenstornának Helsinki, Tel-Aviv, Kolozsvár és Isztambul ad otthont 2017. augusztus 31-től szeptember 17-ig. Finnország, Izrael, Románia és Törökország a rendező jogán tagja a 24-es mezőnynek, Spanyolország, Litvánia, Franciaország, Szerbia, Görögország, Olaszország, Csehország, Lettország és Horvátország a 2015-ös Európa-bajnokság 1-9. helyezettjeként szerzett részvételi jogot. Hozzájuk csatlakozik a selejtezőből 11 válogatott, a hét csoportgyőztes és a négy legjobb második helyezett.

Eredmény – Kosárlabda, férfi Eb-selejtező, G csoport, 4. forduló

Nagy-Britannia – Magyarország 80-88 (22-18, 22-20, 17-27, 19-23)
a legjobb magyar dobók: Hanga 18, Vojvoda 18, Ferencz 18

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik