Sport

Legyőzte a rákot, két touchdownnal tért vissza a 21 éves amerikai focista

Az amerikai foci rajongóinak már csak párat kell aludni, hogy ismét NFL-t nézhessenek. Pénteken hajnalban a Carolina Panthers és a Denver Broncos feszül egymásnak a nyitómeccsen. Aki addig sem bírna magával, az már bemelegíthet a főiskolai/egyetemi bajnoksággal, ami ezen a hétvégén indul.

Rögtön az első játékhétre jutott is egy megható történet, amelynek running back, James Conner a főszereplője. A szombati játéknapon a Pittsburgh otthon győzte le 28-7-re a Villanovát, Conner ezen a meccsen tért vissza, írja a Vice.

A 21 éves futójátékosnál tavaly decemberben rákos megbetegedést, Hodgkin-limfómát diagnosztizáltak.

Mióta kiderült a betegsége átesett 12 kemoterápiás kezelésen, de közben végig azon dolgozott, hogy visszatérhessen a pályára, igyekezett formában tartani magát. Májusban aztán tünetmentesnek nyilvánították az orvosok, három hónappal később pedig már kezdőként lépett pályára.

Kilenc hónap kihagyás után szombaton ő vezette ki a csapatát a pályára a rajt előtt – természetesen hatalmas ováció fogadta:

És itt még nincs vége. A második negyedben egy futott touchdownnal a Pittsburgh szerezte meg a találkozó első pontjait.

Igen, Conner futott be a célterületre a labdával.

Visszatérése utáni első meccsén rögtön ő szerezte az első TD-t. Majd aztán a másodikat is, főszerepet vállalt a győzelemből.

Fotó: Getty Images/Justin K. Aller

Ajánlott videó

Olvasói sztorik