Sport

Megdöntjük a “bunkó sportolók” sztereotípiát

Itt állunk bő egy héttel az olimpia után, és lassan tovaszáll a versenyek okozta izgalom. Ki így, ki úgy értékelte a magyarok szereplését, és miközben sportolóink jól megérdemelt pihenőjüket töltik, kiderült, hiába a nyolc arany, a három ezüst és a négy bronz, itthon ettől még semmi sem változik. A sportolók általános megítélése legalábbis nem. Kéretlenül hallgatva emlékeztettek arra a minap, miszerint még mindig él a sztereotípia: a “sportoló hülye”. Legjobb esetben.

 Mondjuk, nem lepődtem meg. Azon sem, hogy épp a “bunkó” jelzőt használta az illető.

Persze mindezek szinonimáit is sorolhatnám, mert azok is közszájon forognak – “agyatlan”, “sötét”, stb. -, de a szétúszta, szétfutotta az agyát is sűrűn alkalmazott szófordulat.

Legmegdöbbentőbb módon ez a negatív megítélés a pedagógusok egy részénél is történelmi múltra tekint vissza. Aki ifjabb korában aktívan sportolt, netán iskolás gyermeke jár hetente többször edzésre, az egy-egy elejtett félmondat, rosszalló tekintet formájában egészen biztosan többször szembesült már ezzel az általánosítással.

Most annak a bővebb fejtegetésébe nem mennék bele, hogy az élsport milyen agytevékenységet, koncentrációkészséget igényel vagy úgy általában a testmozgás mennyire van jótékony hatással a tanulásra, vagy úgy általában a személyiség fejlődésére. Álljon itt inkább a Magyar Egyetemi és Főiskolai Sportszövetség (MEFS) legfrissebb kimutatása.

157 magyar sportoló képviselte hazánkat a riói olimpián. A MEFS szerint bő kétharmaduk, 106 fő folytatott vagy folytat egyetemi tanulmányokat. Közülük 49 fő ma is aktív hallgató.

A 49 főből nyolcan a Testnevelési Egyetemre, hatan-hatan az Edutus Főiskolára és az ELTE-re járnak, hárman pedig a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetemre. Természetesen, más nagy nevű egyetemek is okítják olimpikonjainkat.

Azt sokan tudják, Hosszú Katinka Amerikában, a University of Southern Californián végzett, de a teljesség igénye nélkül: Szilágyi Áron például második diplomáját szerzi hamarosan, Kapás Boglárka az Eötvös Loránd Tudományegyetem, Lőrincz Viktor az Eszterházy Károly Egyetem, míg Csernoviczki Éva a Zsigmond Király Főiskola hallgatója, az Edutus nagykövete.

Amúgy ez a bő 67 százalékos arány szinte egy az egyben megegyezik a 2016-os felvételi adatokkal, az összes jelentkező (11 219 fő) és a közülük felvett diákok (74 652) arányával. Tudni kell, a kiemelkedő sporteredmény után többletpontot kaphat a felvételiző.

Riói olimpikonok, akik felsőoktatási intézménybe jártak, vagy járnak:

Név Egyetem még tanul Sportág
1. Lovas Petra Budapesti Gazdaságtudományi Egyetem Asztalitenisz
2. Pattantyús Ádám Budapesti Műszaki Főiskola Asztalitenisz
3. Póta Georgina IBS Nemzetközi Üzleti Főiskola Asztalitenisz
4. Baji Balázs Szent István Egyetem igen Atlétika
5. Csere Gáspár Testnevelési Egyetem igen Atlétika
6. Erdélyi Zsófia Dél-Kaliforniai Egyetem Atlétika
7. Helebrandt Máté Nyíregyházi Főiskola igen Atlétika
8. Józsa Gábor Budapesti Gazdasági Főiskola Atlétika
9. Kővágó Zoltán Testnevelési Egyetem Atlétika
10. Krizsán Xénia Testnevelési Egyetem igen Atlétika
11. Márton Anita Szegedi Tudományegyetem Atlétika
12. Papp Krisztina Budapesti Metropolitan Egyetem Atlétika
13. Récsei Rita Eötvös Loránd Tudományegyetem igen Atlétika
14. Srp Miklós Eötvös Loránd Tudományegyetem igen Atlétika
15. Szabó Barbara Western State Colorado University Atlétika
16. Venyercsán Bence Eötvös Loránd Tudományegyetem igen Atlétika
17. Zsivoczky-Farkas Györgyi Testnevelési Egyetem Atlétika
18. Bácsi Péter Testnevelési Egyetem igen Birkózás
19. Ligeti Dániel Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria egyetemi központ Birkózás
20. Lőrincz Tamás Testnevelési Egyetem Birkózás
21. Lőrincz Viktor Eszterházy Károly Egyetem Birkózás
22. Sastin Marianna Budapesti Gazdasági Egyetem Birkózás
23. Veréb István Budapesi Metropolitan Egyetem Birkózás
24. Juhász Adrián Széchenyi István Egyetem igen Evezés
25. Pétervári-Molnár Bendegúz Budapesti Corvinus Egyetem Evezés
26. Simon Béla Nyugat-magyarországi Egyetem igen Evezés
27. Csernoviczki Éva Zsigmond Király Főiskola (EDUTUS nagykövet) Judo
28. Joó Abigél Szent István Egyetem Ybl Miklós Építéstudományi Kar igen Judo
29. Karakas Hedvig Testnevelési Egyetem Judo
30. Bor Barna Pécsi Tudományegyetem Judo
31. Cirjenics Miklós Nemzeti Közszolgálati Egyetem Judo
32. Csoknyai László Testnevelési Egyetem Judo
33. Ungvári Miklós Testnevelési Egyetem Judo
34. Douchev-Janics Natasa Testnevelési Egyetem Kajak-kenu
35. Fazekas-Zur Krisztina Testnevelési Egyetem Kajak-kenu
36. Tótka Sándor EDUTUS igen Kajak-kenu
37. Molnár Péter Semmelweis Egyetem Kajak-kenu
38. Hufnágel Tibor EDUTUS igen Kajak-kenu
39. Kozák Danuta Budapesti Corvinus Egyetem Kajak-kenu
40. Szabó Gabriella EDUTUS igen Kajak-kenu
41. Parti András Testnevelési Egyetem igen Mountainbike
42. Kormos Villő Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem igen Műugrás
43. Harcsa Zoltán Testnevelési Egyetem igen Ökölvívás
44. Demeter Bence Dunaújvárosi Egyetem igen Öttusa
45. Földházi Zsófia Budapesti Gazdasági Főiskola igen Öttusa
46. Kovács Sarolta Kodolányi János Főiskola Öttusa
47. Marosi Ádám Semmelweis Egyetem Öttusa
48. Csonka Zsófia Testnevelési Egyetem igen Sportlövészet
49. Miskolczi Julianna Eötvös Loránd Tudományegyetem Sportlövészet
50. Sidi Péter Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Sportlövészet
51. Szabián Norbert Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Sportlövészet
52. Tátrai Miklós Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Sportlövészet
53. Tobai-Sike Renáta Szegedi Tudományegyetem Sportlövészet
54. Nagy Péter EDUTUS igen Súlyemelés
55. Cholnoky Sára Testnevelési Egyetem Szörf
56. Gádorfalvi Áron Testnevelési Egyetem Szörf
57. Sárosi Laura Pécsi Tudományegyetem Tollaslabda
58. Hidvégi Vid Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Torna
59. Ifj. Faldum Gábor Pécsi Tudományegyetem Triatlon
60. Kovács Zsófia Eötvös Loránd Tudományegyetem Triatlon
61. Tóth Tamás Eötvös Loránd Tudományegyetem Triatlon
62. Vanek Margit Eötvös Loránd Tudományegyetem Triatlon
63. Bernek Péter Eötvös Loránd Tudományegyetem/Budapesti Gazdasági Főiskola igen Úszás
64. Bohus Richárd Arizona State University igen Úszás
65. Cseh László Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem igen Úszás
66. Gyurta Dániel Budapesti Metropolitan Egyetem igen Úszás
67. Gyurta Gergely Budapesti Metropolitan Egyetem igen Úszás
68. Holoda Péter Auburn University igen Úszás
69. Pulai Bence Testnevelési Egyetem igen Úszás
70. Takács Krisztián Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem / Dunaújvárosi Főiskola igen Úszás
71. Hosszú Katinka University of Southern California nem Úszás
72. Kapás Boglárka Eötvös Loránd Tudományegyetem igen Úszás
73. Risztov Éva Debreceni Egyetem Úszás
74. Sebestyén Dalma Testnevelési Egyetem igen Úszás
75. Verrasztó Evelyn Testnevelési Egyetem Úszás
76. Vadnai Benjamin Pannon Egyetem igen Vitorlázás
77. Knapek Edina Szent István Egyetem Vívás
78. Márton Anna Eötvös Loránd Tudományegyetem igen Vívás
79. Mohamed Aida Testnevelési Egyetem Vívás
80. Szász Emese Szent István Egyetem Vívás
81. Boczkó Gábor Szent István Egyetem Vívás
82. Decsi Tamás Zsigmond Király Főiskola Vívás
83. Imre Géza Harsányi János Főiskola (EDUTUS) Vívás
84. Rédli András Óbudai Egyetem igen Vívás
85. Somfai Péter Óbudai Egyetem igen Vívás
86. Szilágyi Áron Károli Gáspár Református Egyetem Vívás
87. Antal Dóra Berkeley Egyetem igen Női vízilabda
88. Bujka Barbara Testnevelési Egyetem Női vízilabda
89. Czigány Dóra Eszterházy Károly Egyetem igen Női vízilabda
90. Csabai Dóra Kodolányi János Főiskola igen Női vízilabda
91. Gangl Edina Eszterházy Károly Egyetem igen Női vízilabda
92. Garda Krisztina Budapesti Corvinus Egyetem igen Női vízilabda
93. Illés Anna Krisztina Berkeley Egyetem igen Női vízilabda
94. Kasó Orsolya Dunaújvárosi Egyetem Női vízilabda
95. Keszthelyi Rita Dunaújvárosi Egyetem igen Női vízilabda
96. Kisteleki Hanna Anna Budapesti Gazdasági Egyetem igen Női vízilabda
97. Szűcs Gabriella Szent István Egyetem igen Női vízilabda
98. Tóth Ildikó Budapesti Corvinus Egyetem igen Női vízilabda
99. Decker Ádám EDUTUS igen Férfi vízilabda
100. Erdélyi Balázs University of the Pacific Férfi vízilabda
101. Manhercz Krisztián Budapesti Metropolitan Egyetem igen Férfi vízilabda
102. Nagy Viktor Semmelweis Egyetem Férfi vízilabda
103. Szivós Márton Semmelweis Egyetem/Testnevelési E. Férfi vízilabda
104. Vámos Márton EDUTUS igen Férfi vízilabda
105. Varga Dániel Nemzetközi Üzleti Főiskola Férfi vízilabda
106. Zalánki Gergő Eszterházy Károly Egyetem igen Férfi vízilabda

Ajánlott videó

Olvasói sztorik