Sport

14 éves fiú lett ezüstérmes az atlétikai ob-n

24.hu
24.hu

2016. 07. 30. 07:01

Az esélyeknek megfelelően Sipos János magabiztosan nyerte meg a férfi 100 méteres síkfutást a székesfehérvári atlétikai országos bajnokság első napján, melyen az igazi szenzációt az jelentette, hogy

a második helyen a mindössze 14 éves Illovszky Dominik ért célba a klasszikus sprinttáv fináléjában.

Sipos a pénteki fináléban 10.39 másodperccel beállította a Gyulai Memorialon közel két hete elért egyéni csúcsát, s jelentős fölénnyel lett első. Mögötte viszont nagy csatában verte Illovszky (10.59 mp) a nála öt évvel idősebb, ám még mindig csak 19 éves – címvédő – Szabó Dánielt (10.62 mp), a hazaiak vágtázóját.

Elképesztő tehetség, a 10.59 másodperces idejéhez nem kell hozzáfűzni semmit

– mondta a Budapesti Honvéd 2002-es születésű sprinteréről Spiriev Attila, a magyar szövetség szakmai igazgatója, megemlítve, hogy Illovszky a mostani szabadtéri szezonban már eddig is remekelt, többször futott 10.80-on belül, mostani futása azonban még a korábbiaknál is nagyszerűbb volt, nagy egyéni csúcs.

A háromnapos ob pénteki nyitányán a nők 100 méteres távján kisebb meglepetésre Kaptur Éva legyőzte Nguyen Anasztáziát úgy, hogy mindketten idei legjobb eredményüket érték el: előbbi 11.61 másodperccel nyert, utóbbi pedig 11.65-tel lett második.

Férfi és női 1500-on is hajrá döntött az aranyéremről: a férfiaknál Kazi Tamás Kovács Benjámin Ádámot, a nőknél pedig Kószás Kriszta Tóth Lili Annát utasította maga mögé a célegyenesben. (A nyitóképen Illovszky Dominik pirosban, Fotó: atletika.hu)

Győztesek – atlétikai ob, péntek

férfiak:
100 m (+0,6 méter/másodperc): Sipos János (Szolnoki MÁV-SE) 10.39 mp
1500 m: Kazi Tamás (DSC-SI) 3:40.93 p
4×100 m: Szolnoki MÁV-SE (Pázmándi Zsolt, Boros Bence, Sipos János, Ecseki Dániel) 40.61 mp  

nők:
100 m (+1,4 m/mp): Kaptur Éva (Gödöllői EAC) 11.61 mp
1500 m: Kószás Kriszta (Győri Atlétikai Club) 4:28.70 p
4×100 m: Gödöllői EAC (Répási Petra, Kaptur Éva, Turcsik Katalin, Komiszár Kriszta) 46.79 mp

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Budapest, 2015. július 19.
Holender Filip, a Honvéd játékosa (j) és a fehérvári Szolnoki Roland a labdarúgó OTP Bank Liga 2015/16-os idényének 1. fordulójában vívott Budapest Honvéd - Videoton FC  találkozón a fõvárosi Bozsik Stadionban 2015. július 18-án este. A Honvéd 1-0-ra nyert a címvédõ Videoton ellen.
MTI Fotó: Illyés Tibor
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.