Sport

A magyar kajak-kenusok a moszkvai Eb-n is bizonyítják, mennyire jók

A pénteki nyitónap délutáni előfutamaiból újabb magyar egységek jutott be a döntőkbe a moszkvai kajak-kenu Európa-bajnokságon. A délutáni programban a magyarok közül elsőként a kétszeres olimpiai bajnok Kozák Danuta volt érdekelt K-1 500 méteren. A szám ötkarikás címvédője, kétszeres világbajnoka esélyeshez méltó versenyzéssel jutott egyből a döntőbe, magabiztosan utasította maga mögé egyik legnagyobb riválisát, a német Franziska Webert.

Őt férfi C-1 500 méteren Kiss Tamás követte: a 29 éves kenus – aki 2008-ban Pekingben a hosszabb távon Kozmann Györggyel párosban  bronzérmes volt – remek versenyzéssel diadalmaskodott, így a középfutamban neki sem kell vízre szállnia.

Férfi K-1 500 méteren Nádas Bence állt rajthoz: a négyes vezérevezőseként délelőtt kiváló versenyzéssel döntőbe jutott magyar kajakosnak sikerült kipihennie magát, hiszen második helyen jutott a középfutamba.

Életem legrosszabb rajtját követtem el,

sajnos belehúztam, nem tudom, hogy az indítóbíró hibázott-e, mindenesetre nem lőtte vissza, én pedig annyit láttam, hogy mindenkitől fél hajóra vagyok. Úgy voltam vele, hogy a futamgyőzelem így elúszott, de tovább kellett nyomnom, ami sikerült is, s bízom benne, hogy a középfutamból egy jó versenyzéssel továbbjutok majd” – mondta az MTI-nek Nádas.

Magyar szempontból a kontinensviadal egyik legérdekesebb kérdése a férfi K-4 1000 méteres egység szereplése, ugyanis a Hufnágel Tibor, Dombvári Bence, Ceiner Benjámin, Kugler Attila összeállítású hajó itt harcolhatja ki magának véglegesen az olimpiai szereplés jogát. Az ötkarikás válogatón ez a csapat hatalmas meglepetésre legyőzte a hazai környezetben öt évig veretlen, olimpiai ezüstérmes Kammerer Zoltán, Tóth Dávid, Kulifai Tamás, Pauman Dániel összetételű hajót, s a szakvezetés álláspontja szerint

ha most az orosz fővárosban is jól teljesít, akkor ott lehet Rióban.

A kvartettnek egyelőre még bizonyítania kell, hiszen az előfutamban csak a negyedik lett, így a középfutamba kényszerül.

Őket egy már “biztosabb” olimpiai résztvevő, női K-2 500 méteren a világbajnoki címvédő Szabó Gabriella és Kozák Danuta követette. A klasszis duó a pénteki nyitónap eddigi legszorosabb versenyét vívta a német egységgel, végül a magyar hajó 56 ezredmásodperces lemaradással ért célba, de a döntőbe jutását ez nem veszélyeztette.

Férfi C-2 500 méteren Korisánszky Dávid és Mike Róbert egészen izgalmas csata után, futamgyőztesként került a fináléba.

“Erős volt ez az előfutam, nem számítottam rá, hogy ennyire kemény lesz a mezőny. Tegnap este volt is rajtam egy kis >>para<<, most viszont kicsit haragszom magamra, amiért ilyen félős vagyok, mert egy nem tökéletes pályával lettünk futamgyőztesek” – nyilatkozta az MTI-nek Korisánszky.

Az előfutamok sorát férfi K-2 500 méteren a Tóth Dávid, Kulifai Tamás duó zárta, s kisebb nehézségeik ellenére sima győzelmet arattak.

“Kicsit tartottunk tőle, hogy nyers pálya lesz, mivel már egy hete nem mentünk maximumot. Sajnos nagyon elrontottuk a rajtot, kicsit kifújt minket a szél oldalra, s még állítgattuk a hajót, amikor a bíró ellőtte, szerencsére így sem került veszélybe a továbbjutásunk” – mondta Kulifai Tamás.

“Nagyon jó formában érezzük magunkat, frissnek, majd szétcsattanunk az erőtől, remélem ez vasárnapra még jobb lesz” – tette hozzá Tóth Dávid.

Vajda Attila, Peking olimpiai bajnok kenusa – akinek egy korábbi bejelentése szerint ez az utolsó versenye egyesben – könnyedén utasította maga mögé a mezőnyt C-1 1000 méteren.

Hoztam azt a kötelező minimumot, amit magamtól elvártam. Két héttel ezelőtt volt egy válogató és szétlövés, nehéz azt a formát átmenteni. Az előfutamban nem igazán találtam magamat, most sokkal jobban tudtam evezni. Nyilván ez a mai teljesítmény tükrözi, hogy jelen pillanatban kicsit messzebb vagyok az élmezőnytől

– mondta a parton Vajda, aki hozzátette, bízik benne, hogy a szombati fináléban a középmezőnyben tud végezni, egy hatodik hellyel már elégedett lenne.

Vajda gyakorlatilag még nyilatkozott, amikor Kopasz Bálint már a célba ért. A mindössze 19 éves ifjúsági világbajnok kajakos a harmadik helyen biztosította döntős szereplését 1000 méteren.

“Elégedett vagyok, mind az előfutam, mind a középfutam jól sikerült. Nagyon erős a mezőny, olimpiai bajnokokkal, de szeretnék az első hatba kerülni” – nyilatkozta a fiatal versenyző, aki döntőbeli taktikájáról elmondta, az első háromszáz méteren erős, kilencven százalékos tempót szeretne menni, majd “utazó” szakasz következne, a hajrában pedig újra erősítene.

Férfi C-2 1000 méteren Vasbányai Henrik és Mike Róbert, a szám 2013-as világbajnokai – akik délelőtt csak a negyedik helyen zártak futamukban – délután már nem bízták a véletlenre a dolgot, első helyen léptek tovább.

“Őszintén, jobban örültem volna, ha ezt meg tudjuk csinálni délelőtt, mert ez most nagyon jó volt. Picit, mondjuk, berajtoltunk a rajtgépbe, ami visszalökött, de azután nagyon jó iramot tudtunk menni. Úgy kellett ez a futam, mint egy falat kenyér a döntő előtt. Nem tudom, minek volt köszönhető, hogy délelőtt nem ment, a mi erősségünk az utolsó kétszáz, ennek ellenére semmit sem tudtunk akkor hozni a többieken a finisünkkel” – nyilatkozta az MTI-nek Vasbányai.

Őket a Hufnágel Tibor, Dombvári Bence K-2 1000 méteres egység követte. A magyar kajakos duó rendkívül szoros csatában nyert, ezzel bekerült a döntőbe.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik