Sport

Bajnok és kupagyőztes lenne a Vidi új edzője

Már dolgoznak a székesfehérvári focicsapat megerősítésén.

Pénteken mutatták be a Videoton labdarúgócsapatának új vezetőedzőjét, Henning Berget. A norvég szakembernek vissza kellene vezetnie a győzelem ösvényére a piros-kékeket, emellett az Európa Ligában is helyt kellene állnia a csapatnak, amely már a selejtező első körében érdekelt.

Boldog vagyok, hogy itt lehetek és egy rendkívül ambiciózus klubnál dolgozhatok. A bajnoki cím és a kupa megnyerése, valamint a minél jobb Európa Liga-szereplés mind vonzó volt számomra.

A legfontosabb, hogy úgy dolgozhassak együtt a játékosokkal, ahogy gondolom, és a csapat sikeres legyen. A Vidinél nagyon jó alapok vannak, amire lehet építeni. Tudom, hogy nem volt könnyű szezonja a csapatnak, de végül egy jó helyezést ért el, és ez jó kiindulópont. Az alap egy kemény védekezés lesz, emellett sok gólt szeretnénk szerezni. Ahhoz, hogy a céljainkat elérjük, szükséges erősíteni, amin már javában dolgozunk” – idézi a vidi.hu Berget.

Mint ismert, elég hányatott időszakon vannak túl a székesfehérváriak. Az előző idény nagy részében lehengerlően játszott a csapat, meg is lett a bajnoki cím, ám ennek ellenére felbontották Joan Carrillo vezetőedző szerződését. Nagy reményekkel jött aztán Bernard Casoni, de a francia szerepvállalása annyira balul sült el, hogy nem csak ő, hanem a sportigazgató, Burcsa Győző is belebukott – az ő helyét Kovács Zoltán vette át.

Casoni kirúgása után egy ideig Pető Tamás irányította a csapatot, majd Horváth Ferenc ült le a kispadra, vele már az eredmények is jöttek, végül ezüstérmes lett a Vidi. Ennek ellenére nem hosszabbítottak a magyar edzővel, bár a kinevezésekor bejelentették, hogy a megbízatása csak az idény végéig szól.

A 46 éves Henning Berg játékosként 100-szoros norvég válogatott, tagja volt a Bajnokok Ligája-győztes Manchester Unitednek, a Vörös ördögökkel kétszer volt angol bajnok, a Blackburn Roversszel egyszer. Edzőként első helyig vezette a Legia Varsót az előző, duplázós idényben, összejött ugyanis a kupagyőzelem is.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik