Sport

Roland Garros: Babos korábbi párospartnerével játszik a második fordulóban

24.hu
24.hu

2016. 05. 24. 15:23

Először győzött egyesben a párizsi Grand Slam-verseny főtábláján.
Korábban a témában:

A tavaly az első körben búcsúzott, 23 éves magyar játékos a 128 között a világranglistán 106. amerikai Samantha Crawfordot búcsúztatta mindössze 54 perc alatt. Ezzel először győzött egyesben a párizsi Grand Slam-verseny főtábláján.

Nagyon örülök, hogy sikerült a mai meccset abszolválni! Kicsit izgulósan kezdtem és ebben az ellenfelem sem „segített”, nagyon-nagyokat ütött és szervált… Nehezen indult a meccs, aztán brékelőnyre tettem szert. De utána azt picit elszúrtam. De azt gondolom, hogy utána kezdtem el igazán jól játszani. Miután 4:4 lett, akkor azt „mondtam”, kezdjünk el játszani. Utána már lazábban, felszabadultabban kezdtem el teniszezni. Zsinórban nyolc gémet sikerült nyerni. Nagyon örülök, hogy végre sikerült egyesben is győzni a Roland Garros főtábláján. Ez így nem volt amúgy a fejemben, ezt utólag, amikor már levezettem, akkor mondtam Thomas-nak

– árulta el honlapján a WTA-rangsorban 45. helyén álló teniszező.

Babos a következő fordulóban korábbi párospartnerével, a francia Kristina Mladenoviccsal (30.) találkozik. A két teniszező eddig négy alkalommal mérkőzött egyesben: három alkalommal Mladenovic, egyszer pedig Babos nyert.

Párosban Babos a kazah Jaroszlava Svedova oldalán, negyedik kiemeltként az ausztrál Anastasia és Arina Rodionova ellen kezdi majd meg szereplését a Roland Garroson.

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.