Sport

Mutatunk egy hét milliót érő tökön rúgást

Huszonötezer dolláros pénzbüntetést kapott Draymond Green, a Golden State Warriors játékosa, amiért csúnyán elbánt Steven Adamsel.

A Nyugati főcsoport döntőjének harmadik mérkőzésén Draymond Green nemes egyszerűséggel ágyékon rúgta az Oklahoma játékosát. Úgy csinált, mintha véletlen lett volna, de nem volt az. Ilyen mozdulat nincs benne a kosárlabdában, de még a karatéban sem.

Így látta ezt a liga is, amely kirívóan sportszerűtlennek és “szükségtelennek és túlzottnak” minősítette a tököst. Ugyan eltiltással nem sújtotta Greent, így pályára léphet a keddi negyedik meccsen, de azért nyomatékul egy magyar pénzben szabad szemmel is jól látható összegre megbüntették a Warriors erőcsatárát. Nem kell megijedni, sem sajnálni a srácot. A 25 ezer dolláros bünti nagyon nem vágja földhöz, lévén évi 15,33 millió dolláros jövedelemmel bír. A dolog érdekessége, hogy rövid időn belül ez a második affér Green és Adams között, és mindkét alkalommal a jó Draymondnak kalandozott rossz helyre a lába.

Az All Star-csapatban is szerepelt Greennek ez a harmadik kirívó szabálytalansága a rájátszás során, egy újabb ilyen azt eredményezné, hogy ki kell hagynia egy mérkőzést.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik