Sport

Európa tetején – reális képet kaptunk a magyar úszósportról

Hargitay András szerint reális kép alakult ki a magyar úszósportról a Londonban vasárnap befejeződött Európa-bajnokságon, melyen minden idők legeredményesebb kontinensviadalát zárták a versenyzők tíz arany-, négy ezüst- és öt bronzéremmel.

Benne volt ez a zsákban, csak ki kellett őket halászni

– nyilatkozta a Magyar Úszó Szövetség videójában Hargitay András, aki szerint születtek meglepetések – mint például a 4×200 méteres női gyorsváltó győzelme, Szilágyi Liliána 200 méter pillangón elért második vagy a 4×100 méteres férfi vegyesváltó harmadik helye -, ugyanakkor el is hagytak érmeket – utalt ezzel Gyurta Dániel hiányzására, vagy arra, hogy Cseh László címvédőként a legjobb előfutamban elért eredménnyel lépett vissza a 200 méter vegyes elődöntője előtt.

“Úgy gondolom, ez egy reális kép most a magyar úszósportról, az Európában betöltött szerepéről, és ez nem kis büszkeséggel tölt el bennünket – mondta a szövetségi kapitány. – Ugyanakkor ez arra hívja fel a figyelmet, hogy még nagyobb odaadással kell készülni a további versenyekre, és alázattal a riói olimpiára.”

A tréner hangsúlyozta, ezek az eredmények komoly, talán kissé túlzott elvárásokat is fogalmaznak meg a versenyzőkkel szemben, ezért ezeket reálisan kell értékelni annak érdekében, hogy

se magunknak, se másoknak ne okozzunk csalódást.

Azt ugyanakkor elmondta a kapitány, hogy egy erős olimpiai szereplést is előre vetíthet ez a mostani siker, s nem titok, hogy elsősorban Hosszú Katinkától, Cseh Lászlótól, Verrasztó Dávidtól és Gyurta Dánieltől várnak kiemelkedő eredményeket Rióban. Azt is hozzátette a szakember, hogy ahogyan a brit fővárosban, úgy Brazíliában is lehetnek meglepetések. Utóbbi kapcsán kiemelte a 4×200 méteres női gyorsváltót, amelynek “nagyon jó ideje van”.

“Már el kell kezdeni gondolkozni, hogy ezt hogyan tudjuk még jobbá tenni. Ráadásul pont egy olyan időpontban van, amikor senkinek nem zavarja a felkészülését, se délelőtt, se délután” – tette hozzá.

Hargitay András megjegyezte, volt pár olyan olimpia, ahol “nem minden úgy sikerült, ahogy szerettük volna, de talán ez egy olyan lesz, ahol úgy sikerül minden, ahogy szeretnénk.”

Ajánlott videó

Olvasói sztorik