Sport

Megszületett a magyar sport legszebb veresége

Ritkán szoktunk dicshimnuszt írni egy-egy magyar válogatottat érő vereség után, de nem kérem, semmi ellentmondás nincs a címben.

Jégkorongozóink szerda este kivívták a hokivilág legmagasabb szintjének elismerését azzal, hogy a nemzetközi elit állandó tagja, a kétszeres világbajnok, jégen született finnek ellen 3-0-as vereséget szenvedett. Csak. Nem egy barátságos meccsen, hanem a világbajnokságon, tétmérkőzésen.

Ráadásul az első harmadban nem kapott gólt. Mielőtt megosztjuk önökkel hogyan tekintenek vissza a játékosok e sporttörténelmi vereségre, meg kell említsünk egy 22 éves fiatalembert, bizonyos Vay Ádámot, aki a magyar kapura záporozó lövések – 51 darab – 94,1 százalékát hárította és nem túlzás, az ismeretlenségből nyújtott világklasszis teljesítményt.

A magyar bajnokságban, a Debrecenben pallérozódó kapus eredendően csak harmadik számú “portásként” volt számon tartva. Szerda este mégis megkapta élete első kezdő lehetőségét Rich Chernomaz szövetségi kapitánytól és cserébe olyat produkált, amit még a finn kapitány – a meccs után a szentpétervári csoport eddigi legjobb teljesítményének nevezte – és a nemzetközi jégkorong szövetség sem hagyhatott szó nélkül. Íme az egyik földöntúli bravúrja a sok közül.

Nem is csodálkozunk azon, hogy Leo Komarov, a Toronto Maple Leafs észt születésű, de finn válogatott szélsője is kereste a szavakat a mérkőzést követően.

Az elején kicsit idegesek voltunk, nem játszottunk túl jól. A magyarok viszont nagyon jók voltak, keményen jöttek ki a meccs elején. Nem is tudtunk korán gólt szerezni, csak a második harmad utolsó perceiben.

A finnek a 37. percben tudták csak megtörni a kiváló védekezést bemutató magyar csapatot és a fiatal magyar kapus által húzott falat és még az 50. perc elején is csak 1-0 volt állt az eredményjelzőn.

Sebők Balázs úgy érezte a mérkőzést követően, hogy küzdöttek egymásért, kisegítették egymást a pályán, és ez kifizetődött, csak nagyon nehéz úgy meccset nyerni, hogy nem ütsz gólt:

úgyhogy ezen fogunk dolgozni a hátralévő három mérkőzésen.

Hogy mennyire sportemberek ezek a magyar fiúk azt mutatja Szirányi Bence nyilatkozata is, aki szintén nem szeret kikapni, még a finnek ellen sem, így nála is csak félig tele a pohár:

Picit rendbe tették bennünk az edzők, hogy miért is vagyunk itt a világbajnokságon, most sikerült megcsinálnunk, amit kértek tőlünk. Nem voltunk olyan bátortalanok, mint tegnap. Agresszívan próbáltunk felállni a finnek ellen, ezért volt jobb a játék képe, de azért hiányérzetem van, mert nem szeretek veszíteni.

Sofron István, aki olyan volt, mint a Krupp-acél nagyon jó eredménynek értékelte, hogy 50 percig 1-0-ra álltunk a finn válogatottal szemben, akik akár meg is nyerhetik a vébét.

Tisztességesen helyt álltunk, a játékunk is rendben volt, a kapusteljesítményünk pedig lenyűgöző. Hatalmas dolog lett volna kiegyenlíteni, de nem tudtunk sok helyzetet kialakítani. De egyelőre ez is egy jó lépcsőfok volt.

Stipsicz Bence azt emelte ki, hogy sikerült javítani azokon a hibákon, amik nem mentek a franciák ellen, míg Benk András szintén a gólképtelenségen kesergett.

Sajnos egy-nullnál nem tudtunk gólt lőni, és túl sok emberelőnyt adtunk nekik a végén. De úgy gondolom, hogy jó úton vagyunk, egy szinttel feljebb volt ez a franciák elleni meccshez képest. Ezen az úton kell tovább haladni. Van még pár mérkőzésünk hátra, és nagyon szépen szeretnénk befejezni, pontokat szeretnénk szerezni.

Eredmény – jégkorong-vb, B csoport

Magyarország – Finnország 0-3 (0-0, 0-1, 0-2)

Gólszerzők: Ohtamaa (37.), Koivu (50.), Barkov (57.)

A többi szerdai eredmény és a csoportok állása:

A csoport (Moszkva):
Svédország-Kazahsztán 7-3 (3-1, 3-0, 1-2)
Svájc-Lettország 5-4 (0-0, 3-3, 2-1)
Az állás: 1. Csehország 8 pont/3 mérkőzés (11-5), 2. Svédország 8/4 (16-10), 3. Svájc 7/4, 4. Oroszország 6/3, 5. Norvégia 5/3, 6. Dánia 4/3, 7. Kazahsztán 2/4 (12-19), 8. Lettország 2/4 (8-15)

B csoport:
Fehéroroszország-Szlovákia 4-2 (0-0, 0-2, 4-0)
Az állás: 1. Finnország 12 pont/4 mérkőzés, 2. Kanada 9/3, 3. Szlovákia 6/4, 4. Franciaország 5/3, 5. Németország 4/3, 6. Egyesült Államok 3/3 (9-11), 7. Fehéroroszország 3/4 (9-22), 8. Magyarország 0/4

Ajánlott videó

Olvasói sztorik