Sport

A Bukarest elvert minket, de miért?

A női kézilabda Bajnokok Ligája döntőjét a Győri-ETO a CSM Bucuresti ellen vívta vasárnap a Papp László Sportarénában. A drámai mérkőzésről, a büntetőkkel elszenvedett 29-26-os vereségről korábban már beszámoltunk, az alábbiakban viszont a döntő elvesztésének okaira próbálunk rávilágítani.

A győriek kiváló védekezése mellett nagy kérdés volt, hogy támadójátékban tudnak-e fejlődni az előző mérkőzésekhez képet. Merthogy a védelem tette a dolgát eddig is. A Final Four két meccsén, a rendes játékidőben kapott 42 gól önmagáért beszél. Azonban az „előrejátékban” a Győr sajnos nem tudta ugyanezt a teljesítményt nyújtani. A támadójáték hiányosságai a két csapat lövési statisztikáit összehasonlítva is szembetűnő.

A meccs egészét tekintve a győriek 52 lövéséből 26 gól született, kereken ötven százalékos lövéspontosságot eredményezve, míg a másik oldalon a románok 42 lövésének 68 százalékából született a 29 gól. Ehhez, a győri védelmet ismerve még inkább kiemelkedő hatékonysághoz szükség volt a bukaresti kulcsemberek kiváló játékára.  A románok négy játékosa is 75 százalék feletti lövéspontossággal büszkélkedhetett ezekből pedig 23 gól született. Isabelle Gulldént lehetetlenség volt ezen az estén semlegesíteni. A svéd irányító egyéni rekordot állított be az egy meccsen szerzett tizenöt góljával, ezzel oroszlánrészt vállalt csapata győzelméből és elhódította a sorozat gólkirályi címét is.

Még soha nem lőttem egy meccsen 15 gólt a karrierem során, nagyon jó érzés, hogy a legjobbkor jött ki így a lépés. Ha valaki hat hónappal ezelőtt azt mondja nekem, hogy most itt fogok állni a trófeával, biztosan nem hittem volna neki. Az elmúlt hónapokban azonban rengeteget fejlődtünk, de magunk is meglepődtünk, milyen jól ment a játék

– fogalmazott a svéd lány. Ezzel szemben a magyar bajnoknál a holland Broch Yvette tudott csak átlag feletti lövéspontosságot felmutatni, igaz az ő lövés/gól mutatója 1/1… A következő legjobb lövés/gól átlagot (13/8) a csapat leggólerősebb játékosa, a világ legjobb beállósa Heidi Löke érte el a maga 62 százalékával.  Kettejük teljesítménye sajnos csak 9 gólt eredményezett.

A számokból és gólszerzőink posztjából kiderül, hogy az ETO támadójátéka nem funkcionált. A jobbátlövő, Linn Sulland a heteseit ugyan biztos kézzel értékesítette, de mezőnyben nem tudta hozni az elvárt teljesítményt – öt kísérletéből egyszer sem volt eredményes.

Maradva a jobb oldalnál, Knedlikova és Orbán összesen három lövést és egy gólt hozott össze, ami elég karcsú. Ahogy harmatos volt a játék a bal szélen is. Itt Kovacsics Anikó ugyan lőtt három gólt, de Korsós Dorina sérülése miatt szintén ezen a poszton játszó Görbicz Anita láthatóan nem találta helyét a bal szélen. Jobbára bepasszolta a labdát középre, gólt egyet szerzett, azt is hetesből. Ha egy echte bal szélső játszik ilyen defenzíven, úgy minden bizonnyal az „alibi játékot mutatott be” szakzsargont húznánk elő, de Görbicz esetében annyira posztidegen a bal szél, hogy többet nem is várhattunk tőle. A bal átlövő Eduarda Amorim (11/5) klasszisa pedig ezen az estén nem volt elég.

Játékunk leginkább a “Heidi megoldja, játszd be neki valahogy” és az időnként esetleges megoldások jellemezték. Ezt persze hiba lenne a lányok nyakába varrni, nagy szerepet játszik ebben a hihetetlen számú sérült, így a csapat számára kényszerű, vagy behatároltabb taktikai variációszám és edzői mentalitás. Idén bebizonyosodott, hogy csak védelemmel már nem lehet Bajnokok Ligáját nyerni.

Nem mehetünk el szó nélkül a Final Four legértékesebb játékosának választott Jelena Grubisic kiváló teljesítménye mellett. A bukarestiek kapusa az első félidőben a lövések negyven százalékát védte. Teljesítményét látva talán hiba volt elengedni, a CSM Bucaresti előtt épp a győrieknél játszó horvát kapust. Míg ők a rendes játékidő végén sikeresen cseréltek kapust ezzel is belenyúlva a meccsbe, Ambros Martín mester, talán bizalom hiányában, ezt nem merte meglépni.

És ezzel el is érkeztünk a mérkőzés szerencsefaktorához. Mindenféle statisztikai összehasonlítást, újságírói kukacoskodást félretéve, nem érheti szó a ház elejét. A győriek mindent megtettek a győzelemért, fejben a döntő pillanatokban ott voltak, az egyébként ellenállhatatlanul játszó románokat a szerencse is segítette. A második félidő utolsó másodperceiben szerzett egyenlítő találat megpattant egy blokkoló kézen, így válva védhetetlenné. A hosszabbítás legvégén befújt hetes pedig még drámaibbá tette az egyébként is Hitchcock-i végjátékot.

A csapat kitette szívét-lelkét a pályára, de az utolsó másodperces egyenlítések a mérkőzések általános lélektana szerint a románoknak kedveztek. Erről beszélt Ambros Martín mester is amikor így nyilatkozott:

A szerencse is hiányzott, de többről van szó. Többször vezettünk, ám ellenfelünk mindig utolért minket, márpedig újra és újra nekiveselkedni nagyon nehéz volt.

És még valami, ha már edzők. Csak reménykedhetünk, hogy tényleg összejön és a hírek szerint Kim Rasmussen lesz a válogatott új edzője. A kézilabda Diego Simeonéjának, a négyből előzetesen leggyengébbnek tartott bukarestiekkel sikerült megvernie az esélyeseket, ráadásul meggyőző játékkal. Reméljük, hogy jön, mert csak nyerne vele a magyar kézilabda. Győrben pedig új igazolások kellenek, talán egy kicsit támadóbb felfogás, de nyugodtan fel lehet emelni a fejeket, mert csodás teljesítményt nyújtottak. Javítani pedig lesz még alkalom bőven. Gratulálunk az ezüstéremhez, ez is elképesztő teljesítmény.

Oltárczy József 

Eredmény – női kézilabda Bajnokok Ligája, döntő

CSM Bucuresti (román)-Győri Audi ETO KC 29-26 (13-12, 22-22, 22-24, 25-25, hétméteresekkel: 4-1)
gólszerzők: Gulldén 15/9, Martin 3, Torstensson 3, Manea 3, Rodrigues 1, Varzaru 1, illetve Löke 8, Amorim 5, Groot 4, Sulland 3/3, Kovacsics 2, Görbicz 1/1, Broch 1, Knedlíková 1

Ajánlott videó

Olvasói sztorik