Sport

Felnőtt bajnoki nélkül ugrik a mély vízbe Garát Zsombor

A magyar jégkorong-válogatott pénteken megtartotta első edzését Szentpéterváron. Garát Zsombor a mieink ifjú titánja az MTI tudósítójának értékelt a szombati Szlovákia elleni első mérkőzés előtt:

Nem szerettem volna, ha túlizgulom a felkészülést. Mindenki tudja, hogy a világ legjobbjai várnak ránk, nem kell előre stresszelni. Becsülettel végigdolgoztuk az egy hónapos edzőtábort

-mondta Garát, aki az Egyesült Államokban szerzett tapasztalatait is kamatoztathatja majd az elit-vb-n.

A fiatal hátvéddel nagyot fordult a világ, hiszen kis híján a MAC Budapest másodosztályú csapatánál kötött ki. Szerencséjére nem így történt, így annak ellenére, hogy nem játszott még felnőtt bajnoki mérkőzést, olyan csapatok ellen készülhet, mint az olimpiai bajnok kanadai, vagy a világsztárokkal teletűzdelt amerikai válogatott.

Garát minden bizonnyal Rajna Miklós előtt söprögethet majd. A székesfehérvári hálóőr szerint nagy visszhangot keltene, ha holnap meglepnénk a szlovákokat:

Próbálok nyugodtan készülni, és higgadt maradni, mert ha a kapitány bizalmat szavaz nekem, akkor jó lenne szép eredményt elérni a nyitómérkőzésen. Arra sokan felkapnák a fejüket a hokis világban

-elmélkedett Rajna, akivel a tavalyi feljutáskor rendre győzelmet aratott a magyar csapat.

Szentpétervári vb-s csoportunk rögtön egy szuperrangadóval rajtol pénteken: magyar idő szerint 15:15-től Kanada és az Egyesült Államok válogatottja mérkőzik meg egymással.

A magyar válogatott programja a vb-n:

05.07., szombat:   Magyarország – Szlovákia

05.08., vasárnap: Magyarország – Kanada

05.10., kedd:          Magyarország – Franciaország

05.11., szerda:        Magyarország – Finnország

05.13., péntek:      Magyarország – Egyesült Államok

05.14., szombat:   Magyarország – Fehéroroszország

05.16., hétfő:         Magyarország – Németország

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik