Sport

Stephen Curry nélkül is félelmetesen jó a Golden State

A szezon meglepetéscsapata egyértelműen a Portland Trail Blazers az észak-amerikai kosárlabda-bajnokságban. Az oregoniakat az NBA-idény kezdete előtt a mezőny végére várták, ehhez képest Damian Lillard és CJ McCollum a hátán becipelte a csapatot a rájátszásba, ahol aztán 0-2-ről kiejtették a Los Angeles Clipperst.

A második körben a címvédő Golden State Warriorsszal kerültek össze, és az első meccsen Stephen Curry ugyan sérülés miatt nem játszott, így sem volt kérdés egy percig sem, hogy az oaklandiek nyernek – 118-106 lett a vége. Ebben kiemelkedő szerepe volt Curry „tesójának”, a 37 pontos Klay Thompsonnak és Draymond Greennek, aki ezen az estén 23 pontot, 13 lepattanót és 11 asszisztot, azaz tripla-duplát rakott be a közösbe.

Thompson ráadásul új NBA-rekordot állított fel: ő az első, aki három egymást követő mérkőzésen eljutott hét bedobott tripláig a rájátszásban.

A Portland becsületére váljék, hogy nagy hátránynál sem adták fel, azonban a vendégek kezdője ezen az estén terített betli volt. Lillard például bár hozott 30 pontot, 26 kísérletéből csak nyolc volt jó, néha olyan érzése volt az embernek, hogy semmi megy be neki, a végén tudott kozmetikázni a számokon.

McCollum dobásai sem ültek, a center Mason Plumlee pedig mezőnykosár nélkül hozta le a meccset.

Két hetedik mérkőzést is rendeztek a játéknapon a keleti konferenciában. Az Indiana Pacerst búcsúztató Toronto Raptors 2001 után élte túl ismét a rájátszás első körét. A túloldalon a 26 pontos Paul George összességében

191 pontig jutott a párharcban,

megdöntve a legendás Reggie Miller 181 pontos, 1995-ben az Orlando Magic ellen felállított klubrekordját.

A Miami Heat lesz a kanadaiak ellenfele, a floridai gárda a Charlotte Hornetset ütötte ki.

Eredmények – NBA, rájátszás

keleti főcsoport, negyeddöntő, 7. mérkőzés:
Toronto Raptors-Indiana Pacers 89-84
A párharcot 4-3-as összesítéssel a Toronto nyerte.

Miami Heat-Charlotte Hornets 106-73
A párharcot 4-3-as összesítéssel a Miami nyerte.

nyugati főcsoport, elődöntő, 1. mérkőzés:
Golden State Warriors-Portland Trail Blazers 118-106

Ajánlott videó

Olvasói sztorik