Sport

Visszaállították Tom Brady eltiltását

Tom Brady (tom brady, )
Tom Brady (tom brady, )
A következő alapszakasz első négy mérkőzését kell majd kihagynia.

A fellebbviteli bíróság visszaállította Tom Bradynek, a profi amerikaifutball-ligában (NFL) szereplő New England Patriots sztárjátékosának négy mérkőzésre szóló eltiltását.

A négyszeres Super Bowl-győztes irányítót tavaly májusban tiltotta el a liga, mert álláspontja szerint tudott arról, hogy 2015 januárjában az Indianapolis Colts elleni főcsoport-döntőben leeresztették azokat a labdákat, amelyekkel támadtak, hogy könnyebb legyen elkapni őket. Az ügyről 246 oldalas jelentés született, amely szerint vélhetően a Patriots két alkalmazottja volt a vétkes, de Brady is tudhatott a dologról.

A puhább labdákat egyébként csak az első félidőben használták, s akkor még csak 17-7 volt az állás, végül a New England fölényesen, 45-7-re győzött.

Brady független bíróságon támadta meg az NFL döntését, és első fokon nyert is, így játszhatott a teljes szezonban. A liga illetékesei azonban fellebbeztek, a bíróság pedig most nekik adott igazat – az NFL honlapja szerint.

A 38 éves Bradynek így a következő alapszakasz első négy mérkőzését kell majd kihagynia, sorrendben az Arizona Cardinals, a Miami Dolphins, a Houston Texans és a Buffalo Bills ellen.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik