Sport

Kezdhetnek aggódni a többiek, Nadal újra csúcsformában

Rafael Nadal múlt vasárnap megnyerte a monte-carlói salakpályás tenisztornát, ezen a héten pedig 2,1 millió euró összdíjazású barcelonai versenyen remekelt, így ismét döntőt vívott. Az ellenfele a címvédő, második helyen kiemelt Nisikorei Kej volt.

Az első szettben 2-1-ig mindenki hozta a saját adogatását, majd a negyedik játékban Nadal brékelt, de Nisikori azonnal válaszolni tudott. A spanyol aztán 5-4-es állásnál is elvette ellenfele adogatását, 51 perc játék után nyerte meg az első játszmát.

A második szettben Nadal egyből elveszítette a saját szerváját, a következő négy játékot azonban ő nyerte, úgy tűnt, simán megnyeri a mérkőzést. Ehhez képest Nisikori visszajött a mérkőzésbe, 5-4-es hátrányban pedig még meccslabdát is hárított.

Hiába egyenlített, 5-5 után Nadal ellenállhatatlanul játszott, így aztán végül két szettben, 125 percnyi játék után megnyerte a mérkőzést. Karrierje során kilencedik alkalommal diadalmaskodott Barcelonában, emellett szintén kilencszer nyert Monte-Carlóban és a Roland Garroson is.

Eredmény – Barcelona Open, döntő

Rafael Nadal (spanyol, 1.) – Nisikori Kej (japán, 2.) 6-4, 7-5

Ajánlott videó

Olvasói sztorik