Sport

Jeges szél, havas eső – nem mindennapi verseny a Red Bull Air Race-en

A technikai kihívásokkal teli pálya mellett a jeges széllel és a havas esővel is meg kellett küzdenie a Red Bull Air Race pilótáinak a hétvégi spielbergi futamon – derül ki a Red Bull hírleveléből. A világbajnokság második fordulóját bravúros repüléssel a német Matthias Dolderer nyerte, második helyre szorítva ezzel a helyi pilótát, Hannes Archot. Harmadik helyen a 2014-es világbajnok, Nigel Lamb végzett.

Nem jutok szóhoz, ez fantasztikus, egy álom vált valóra! Köszönöm a csapatnak, végre sikerült

– mondta a futamgyőztes a verseny után.

Dolderert 19 ponttal követi az összesítettben a mezőny egyik újonca, Nicolas Ivanoff, aki a szezont aranyéremmel kezdte, ám a hétvégén a nyolcas döntőben pont Dolderer ejtette ki.

Fotó: Red Bull
Mélanie Astles Fotó: Red Bull

A Red Bull Air Race első és egyetlen női pilótája, Mélanie Astles először vasárnap próbálhatta ki magát éles helyzetben,

ugyanis a Challenger Cup elődöntő futamát a szombati esőzések miatt eltörölték. Astles ideje alapján a második helyen végzett volna az utánpótlás mezőnyben, ám az utolsó pillanatban eltalált egy pilont, így három másodperces büntetőt kapott.

Eredmény – Osztrák Nagydíj

1. Matthias Dolderer (GER),

2. Hannes Arch (AUT),

3. Nigel Lamb (GBR),

4. Pete McLeod (CAN),

5. Matt Hall (AUS)

6. Kirby Chambliss (USA),

7. Nicolas Ivanoff (FRA),

8. Peter Podlunsek (SLO)

9. Martin Sonka (CZE),

10. Michael Goulian (USA),

11. Petr Kopfstein (CZE),

12. François Le Vot (FRA),

13. Juan Velarde (ESP),

14. Yoshihide Muroya (JPN)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik