Sport

A világűrben futotta le a maratoni távot a brit űrhajós

A világon az első férfiként az űrben teljesítette vasárnap a híres londoni maratonnal egy időben, futópadon a 42,2 kilométeres távot Tim Peake brit űrhajós. A Nemzetközi Űrállomáson (ISS) tartózkodó 44 éves asztronauta 3 óra 35 perc és 21 másodperc tette meg a távot, jócskán lemaradva a földi verseny élbolya mögött, ami nem is csoda, mert

a súlytalanság körülményei között olyan futni, mintha az atléta egy 20 kilós hátizsákot cipelne a vállán.

A súlytalanság leküzdésére az űrhajós hátizsákhoz hasonló, rugalmas hámot erősített magára, ami a futópadon tartotta mozgás közben. Futás közben képernyőn követte, ahogy a londoni maraton több mint 37 ezer résztvevője végigfutja a távot.

Teljesítményével Tim Peake Guinness-rekorder lett a “leggyorsabb maraton a világűrben, férfiak” kategóriában. A világon elsőként Sunita Williams amerikai űrhajósnő futotta le a 42,2 kilométert a világűrben, ő 2007-ben, a bostoni maratonnal egy időben 4 óra és 24 perc alatt gyűrte le a távolságot.

Tim Peake űrbéli küldetésének 121. napján teljesítette a távot. Akciójával egy jótékonysági szervezetet támogatott.

Majdnem világcsúcsot futottak a London Marathonon

A kenyai Eliud Kipchoge csaknem világcsúccsal győzött vasárnap a London Marathonon. A 31 esztendős Eliud Kipchoge – aki sikerével megvédte címét – versenycsúccsal, a világ második legjobb idejével, 2:03:05 órás eredménnyel ért be a Buckingham Palota előtt kialakított célba. Ez mindössze 8 másodperccel marad el a honfitársa, Dennis Kimetto nevéhez fűződő, 2014-ben futott világrekordtól (2:02:57). A második helyen az ugyancsak kenyai Stanley Biwott (2:03:51),  a harmadikon az etióp Kenenisa Bekele (2:06:36) végzett.

A nőknél a 42,195 kilométeres távot 2:22:58 óra alatt teljesítő Jemima Sumgong mögött a tavalyi győztes, az etióp Tigist Tufa lett a második, mindössze öt másodperces lemaradással.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik