Sport

Dudás Miklós tettét egy kétgyermekes család is megsínyli

Többek közt. Mutatjuk, miként  válik egy versenyző meggondolatlansága több ember tragédiájává.

Érdekes, a kajakos Dudás Miklós doppingvétsége kapcsán mindenki elszalad amellett az egyáltalán nem aprócska részlet mellett, hogy nevezett sportoló azonnali eltiltása és minden állami juttatásától való megfosztása mellett a szövetség

egyúttal kezdeményezte, edzője, Pál Zoltán kerüljön ki a MOB Kiemelt Edző Programjából (KEP).

Pedig eddig arra vonatkozó bizonyíték még nem látott napvilágot, hogy az edző tömte volna tanítványa szájába minden reggel azt a táplálékkiegészítőt, ami durván megdobta a tesztoszteronszintjét és amiről később kiderült, dopping.
A szövetség a paragrafusok mentén kérte, hogy az edző se kapjon több támogatást. Ugyan Pál csoportjában több tanítvány is van, de míg Dudás Miklós eredménye annullálódott, a többiek még nem világ-, vagy Európa-bajnokok, amiért állami juttatásban részesülhetnének. 

A kajak-kenu sportban eddig minden megbukott versenyző edzőjének megvonták a Gerevich-ösztöndíját, vagy csökkentették azt, kivéve Fábiánné Rozsnyói Kati néninek, aki a kokainozó Kucsera Gábort vesztette el, de ettől a riói olimpiára továbbra is készíti a Kammerer-Tóth-Kulifai-Paumann londoni ezüstnégyest.

Az objektív felelősség ellen vajon véd-e a különszerződés

Manapság az egzisztenciális függőség miatt nem egy edző próbálja duplán, triplán bebiztosítani magát. Hírlik, a sportágban akad olyan, aki tanítványai közül mindenkivel külön megállapodást irat alá, amelyben egyfelől deklarálja, hogy megtiltja nekik valamennyi tiltott szer és módszer alkalmazását, másrészt a versenyzők vállalják, hogy ennek szellemében készülnek.

Kérdés, hasonló esetben a szövetség, vagy a MOB figyelembe venné-e a különszerződést és végső soron felmentené-e az objektív felelősség alól az edzőt is?

Ami biztos, a szabályok értelmében a szövetség helyesen, következetes járt el eddig minden ilyen esetben.

Más kérdés, az általuk kiadott sajtóközleményből nem derül ki az edző büntetésének az indoka, az ártatlan szemlélő így könnyen ok, okozati összefüggést olvas ki belőle, ami az edzőre nézve súlyos következtetésekre enged következtetni.

Mondjuk arra, hogy mindenről tudott.

Holott ellentétben a rendszerváltás előtti államilag szervezett doppingolástól, manapság már az esetek többségében kamikaze akciókról van szó, az edzők általában mit sem sejtenek arról, a buliban mit szív, a hétköznapokon mit szed a tanítvány. Meggyőződésem, Pál-edző sem tudott semmiről.

Így felvetődik az a kérdés is; biztos, hogy igazságos az a rendszer, amelyik a versenyző lebukása esetén, egzisztenciálisan bünteti az edzőt is? Nem kicsit, nagyon? Aki szintén évekig dolgozott a sikerért, az más hibája miatt az alól is ki kell rántani a talajt?

avse.hu
Pál Zoltán a szolnoki edzőtáborban Fotó: avse.hu

Pál Zoltán egy kis klub, az Angyalföldi Vízisport SE szakosztály-igazgatójaként, edzőjeként érte el, hogy tanítványa eredményei révén részese lehessen a MOB Kiemelt Edzői Programjának. Felülről a második kategóriájába tartozott, amely nagyságrendileg havonta nettó 600 ezer forint jövedelmet biztosított.

Az AVSE nem tartozik a kiemelt fővárosi nagy egyesületek közé, amelyek évi 300 millió forintos állami, szövetségi támogatást kapnak. Ezek a kis klubok továbbra is nehezen termelik ki a működési költségeiket. Holott a későbbi világbajnokok, akik a felnőtt fejjel a jobb feltételrendszer miatt a nagy klubokban, műhelyekben koncentrálódnak, jelentős százalékban kis egyesületekben ismerkedtek meg a kajak-kenu alapjaival.

Ha a szövetség halmazati büntetésként tényleg visszafizetteti az AVSE-vel Dudás Miklós felkészülési költségét is, úgy tán még az is előfordulhat, hogy fizetésre sem marad pénzük.

Nem csak a klubnak és Pál Zoltánnak gond a doppingvétség. A családja számára is az. Merthogy Pál Zoltán – ahogy az edzők többsége – családos ember. Két gyermek apja.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik