Sport

Csernoviczki ezüstérmes a cselgáncs-Eb-n

24.hu
24.hu

2016. 04. 21. 17:43

A kazanyi olimpiai kvalifikációs cselgáncs Európa-bajnokságon a 48 kilogrammosok mezőnyében lett második.
Korábban a témában:

Az olimpiai bronzérmes Csernoviczki Évára a belga Anne Sophie Jura után az olasz Valentina Moscatt várt a nyolc között, a találkozó két és fél perc elteltével ért véget, amikor a tatabányaiak kétszeres Európa-bajnoka karfeszítéssel verte Eb-második ellenfelét.

A négy között Csernoviczki az egy GP-sikernél tartó török Dilara Lokmanhekimmel csapott össze. Kettejük első mérkőzése alig több mint két percig tartott, honfitársunk egy dobást követően vazaarit kapott, majd rögtön leszorította riválisát, és a második vazaari már ippongyőzelmet jelentett.

A fináléban a hozzá hasonlóan olimpiai és vb-harmadik belga Charline Van Snickkel csapott össze, aki címvédőként lépett tatamira.

Kettejük hetedik összecsapásán sokáig – intésekkel – a magyar állt jobban, ám végül egy vazaarival a belga sportoló diadalmaskodott.

“Ez a koncentrációs hiba amiatt volt, hogy elfáradtam, két hete még beteg voltam. Ezzel együtt örülök, hogy kilencedszer is Eb-dobogóra állhatok, persze nyert helyzetből meccset veszíteni mindig rossz érzés” – nyilatkozta könnyeivel küszködve Csernoviczki, aki a magyar cselgáncssport 28. Eb-ezüstérmét szerezte meg.

Edzője és édesapja, Csernoviczki Csaba az MTI-nek kifejtette, a riói játékokig még lánya koncentrációján is fognak dolgozni.

Évi kilenc éve zsinórban érmet szerez az Eb-ken, erre a dzsúdóban tudtommal nincs példa.

Ma egy apró figyelmetlenségen múlt a győzelem, remélhetőleg Rióban már nem fordul elő ilyen” – mondta, hozzátéve, egyelőre csak a május végi Mesterek Tornája biztos a programjukban a hátralévő kvalifikációs viadalok közül.

A 29 éves Csernoviczki negyedik az aktuális világranglistán, így riói kvótája már biztosnak tekinthető.

A szintén 48 kilós Pupp Réka – aki második felnőtt Eb-jén szerepelt – ötödik meccsén a török Dilara Lokmanhekimmel csapott össze a bronzcsatában, és két intéssel kikapott, így ötödikként zárt.

“Most még nem érzem magam fáradtnak öt meccs után, majd este jobban kijön rajtam. Egy érem szebb lett volna, de nem vagyok csalódott, mert idén most tudtam a legjobb formámat hozni” – közölte a 19 éves Pupp, aki hozzátette, egyelőre junior korú, és a riói helyett már inkább a 2020-as tokiói olimpiára készül.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.