Sport

Doppingolt világbajnok kajakosunk

Dudás Miklós a tavalyi Európa Játékokon leadott mintájában találtak tiltott hormonkészítményt.

„A teszt eredménye egyértelmű, de számomra megdöbbentő. A mintavétel előtt több hetet töltöttem Spanyolországban, edzőtáborban. Csak arra tudok gondolni, hogy a Sevillában vásárolt táplálékkiegészítőben lehetett benne a tiltott szer. Elismerem, hogy felelőtlenség volt olyan készítményt fogyasztanom, amit nem vizsgáltattam be a válogatott keret orvosaival, tettemért vállalom a felelősséget. 25 éves vagyok, ha eltiltanak, akkor is mindent meg fogok azért tenni, hogy újra sikeres lehessek”

– mondta Dudás Miklós a kajakkenusport.hu oldalnak

“Csalóknak nincs helyük a magyar sportban”

Reagált a MOB.

A versenyző egyszer a bakui Európa Játékokon adott le mintát, a tavalyi év során pedig további három doppingvizsgálaton esett át, mind a négy ellenőrzés negatív eredménnyel zárult. Ezek között olyan is volt, amelyet a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) vizsgálatai mellett a Magyar Kajak-Kenu Szövetség rendelt meg saját költségére a Magyar Antidopping Csoporttól.

Éppen ennek az állandó kontrollnak az eredménye, hogy Dudás Miklós utólag mégis megbukott. A folyamatos ellenőrzések során ugyanis gyanússá vált, hogy a tesztoszteronszintje ingadozik. A versenyen levett mintát idén célirányosan újravizsgálták, így találták meg szervezetében a tiltott a szert.

Dudás Miklós kerettagságát és versenyzési engedélyét azonnali hatállyal felfüggesztette a Magyar Kajak-Kenu Szövetség. Egyúttal kezdeményezték, hogy a Magyar Olimpiai Bizottság vonja meg Dudás Miklóstól az élsportolóknak járó Gerevich-ösztöndíjat, edzője, Pál Zoltán pedig kerüljön ki a MOB kiemelt edző programjából.

Dudás Miklós 2012-ben hatodik lett a londoni olimpián K-1 200 méteren, 2014-ben lett világbajnok, a tavalyi milánói kvalifikációs világbajnokságon azonban nem került a döntőbe, így nem szerzett kvótát a Riói olimpiára.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik