cseh lászló (Array)
Sport

Cseh a világ idei harmadik legjobb idejével nyert 200 pillangón

24.hu
24.hu

2016. 04. 15. 21:25

Gyurta Gergely a hatodik helyre jött fel a ranglistán 1500 méter gyorson.
Korábban a témában:

Cseh László az idei világranglistán harmadik helyet jelentő idővel nyert 200 méter pillangón, míg Gyurta Gergely a hatodik helyre jött fel a ranglistán 1500 méter gyorson a győri országos bajnokság pénteki napján elért idejével.

Utóbbi számban a riói olimpián való induláshoz szükséges A szintet a 19 éves Rasovszky Kristóf is teljesítette, ő már a 25. a magyar úszók közül, aki ezt elérte.  Az ob harmadik napján Cseh László úgy úszott kimagaslóan nagy időt, hogy nem tudta magát teljesen kipihenni.

Április közepén 1:56-on belül úszni önmagában nagy dolog, tavaly ilyenkor még 1:55.9-nél jártam, vagyis ez az 1:54.8 tényleg jó visszajelzés, pláne azok után, hogy tegnap totál kivoltam. Persze tisztában vagyok vele, az olimpián ennél jóval gyorsabbnak kell lennem, hogy bármire esélyem legyen egyáltalán, viszont ebből a teljesítményből tovább lehet építkezni

– nyilatkozta Cseh.

A másodikként célba érő Kenderesi Tamásnak ezúttal esélye sem volt megszorítani a világbajnokot, akit tavaly, amikor nyáron volt az ob, meg is előzött óriási hajrával; most 1.3 másodperccel kikapott tőle (1:56.17).

A 200 méter pillangó harmadik magyar klasszisa, Biczó Bence ezúttal is harmadik lett (1:57.76), sokat kell javulnia, ha legalább Kenderesit meg akarja előzni Rióért – írja az MTI.

A nap másik slágerszáma a férfiak 1500 méteres száma volt, amelyet Gyurta Gergely parádés úszással nyert meg, bőven 15 perc alatti idővel (14:54.55), amely hatodik helyet ér a világranglistán.

Az edzőm azzal engedett el, hogy 400 vegyesen 4:14-et fogok úszni, 1500-on pedig 14:55-öt. Nos ez szinte tökéletesen bejött, ebből is látszik, hogy mostanra teljesen sikerült egymásra hangolódnunk. Szerintem meglesz a 10 kilométer is, és akkor azon lesz a fókusz, meg az ezerötszázon. Ha esetleg mégsem jönne össze nyílt vízen a kvóta, akkor viszont az 1500-ra és a 400 vegyesre tesszük a hangsúlyt

– mondta.

A nőknél Kapás Boglárka az 1500 és a 800 után a 400 méter gyors bajnoki aranyát is megszerezte, igaz, ezúttal volt a legkevésbé elégedett.

A sprintszámokban a férfiaknál 50 méter mellen Financsek Gábor megelőzte Gyurta Dánielt – 14 század döntött a javára -, míg a nőknél Joó Sára győzött háton.  A váltókban győri sikerek születtek.

 

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

Picture taken on June 25, 2013 in Aachen, western Germany, shows British actor and UNICEF Goodwill Ambassador Roger Moore and his Danish wife Kristina Tholstrup waving from a carriage as they visit the CHIO World Equestrian Festival.
Moore, who will forever be remembered for playing the womanising superspy James Bond, died May 23, 2017, aged 89, his family announced in a statement. / AFP PHOTO / dpa / Henning Kaiser / Germany OUT
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.