Sport

Visszavonul a négyszeres olimpiai bajnok úszó

Nem jutott ki az idei olimpiára.

Visszavonul Kitadzsima Koszuke, a japánok négyszeres olimpiai bajnok mellúszója, mivel 100, majd 200 méteren sem sikerült kiharcolnia az indulás jogát a riói játékokra.

Ezzel vége. Nyilvánvaló volt, hogy Rióban vagy ezen a héten itt, Tokióban ér véget a pályafutásom” – mondta könnyeivel küszködve a szurkolóktól búcsúzva

– jelentette ki azután, hogy pénteken csak ötödikként zárt a hosszabb távon a japán bajnokságon.

A 33 éves Kitadzsima arról is beszélt, hogy hosszú és nehéz utat járt végig, amíg egyáltalán megkísérelhette a riói részvétel kivívását.

El kell fogadnom az eredményt. Semmit sem bánok

– tette hozzá.

Kitadzsima a 2004-es athéni és a 2008-as pekingi olimpián is megnyerte a 100 és 200 méteres mellúszást – a görög fővárosban 200-on Gyurta Dániel elől kaparintotta meg az aranyérmet -, emellett a 4×100-as vegyes váltóban mindkét alkalommal harmadik volt, a 2012-es, londoni játékokon pedig másodikként végzett a stafétával.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik