Sport

A mai nap sem telik már el orosz dopping nélkül

Pavel Kulikov szkeletonos az újabb olyan orosz élsportoló, aki rajtavesztett az év elején tiltólistára került teljesítménynövelő szer, a meldonium használatán.

Kulikov március 10-én, egy Szentpéterváron elvégzett ellenőrzés alkalmával adott pozitív mintát – közölte az orosz hírügynökség, a térség bob- és szkeletonszövetségére (FBSZ) hivatkozva.

Az FBSZ ugyanakkor hozzáfűzte, hogy a most megbukott versenyzőt a tavalyi, és az idei év elején elvégzett vizsgálatok sem találták vétkesnek.Maga Kulikov azt nyilatkozta, hogy orvosa tanácsára múlt év nyarán abbahagyta a meldonium szedését, és azóta nem nyúlt ehhez a szerhez, amely amúgy idén január elsejétől szerepel a WADA, a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség tiltólistáján.

A készítmény szívgyógyszerként, Mildronat néven terjedt el a korábbi esztendőkben elsősorban a balti államokban és Oroszországban. Hatása javítja a vérkeringést, így növeli a sportolók fizikai és mentális terhelhetőségét.

Ezzel a szerrel bukott meg az orosz élsportolók közül például Marija Sarapova ötszörös Grand Slam-torna győztes teniszező, Jekatyerina Bobrova olimpiai és Európa-bajnok jégtáncos, Szemjon Jelisztratov olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó, Pavel Kulizsnyikov ötszörös világbajnok gyorskorcsolyázó, Julija Jefimova világ- és Európa-bajnok úszó.

A WADA legutóbbi összegzésében azt közölte, hogy eddig 123-an buktak meg meldonium használata miatt, köztük kéttucatnyi orosz versenyző.

MTI

Ajánlott videó

Olvasói sztorik