Sport

Budapestre költözik az Oxford-Cambridge

Május 7-én negyedik alkalommal rendezik meg a Dunai Regattát a budapesti Műegyetem rakparton, ahol a rajtvonalnál a két nagy múltú angol egyetem hajói is ott lesznek.

Idén hat magyar egyetem profi evezős csapatai és a két nagy múltú angliai egyetem, az Oxford és a Cambridge sportolói sorakoznak majd fel a Dunán, miközben a magyar felsőoktatás krémje tizenöt egységgel áll rajthoz az amatőr sárkányhajós futamokon. A rendezvény a vízi versenyek mellett sokszínű parti programokkal és esti koncertekkel várja a kilátogatókat.

Az egyetemi színekbe öltözött versenyzők a Duna legszebb fővárosi szakaszán eveznek végig, így a szurkolók a Lánchídtól, illetve a Parlamenttől egészen a Műegyetem rakpartig lelkesíthetik egyetemeiket.

Az ingyenes, egész napos rendezvény nemcsak a vízi futamokról szól majd: az egész napra lezárt Műegyetem rakparton napközben a szurkolásé és a sportolásé lesz a főszerep, estére pedig hangulatos fesztivállá alakul a regatta, több fellépővel a tervek szerint hajnalig tart majd a buli.

A szervezők közleménye szerint az Antall József Tudásközpont szervezésében negyedik alkalommal megvalósuló Dunai Regatta célja, hogy közelebb hozza egymáshoz az egyetemeket, felhívja a figyelmet a sportos életmód fontosságára, építse Budapest imázsát és szemléltesse a Duna sokszínű kihasználási lehetőségeit.

Íme egy kis hangulatkeltő, a tavalyi regattáról:

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik