Sport

Egy 17 és egy 19 éves magyar is rajthoz áll WTCC idei futamain

Nincs több találgatás, két autóval indul a Zengő Motorsport, és ők vezetik a Hondákat!

Lassan magyar verseny lesz a Tóraautó világbajnokság. Abban az értelemben mindenképp, hogy az immár Honda gyári csapatban versenyző Michelisz Norbert mellett további két magyar, ifj. Ficza Ferenc és Nagy Dániel révén három magyar indul a WTCC 2016-os futamain. Utóbbi kettőt a Zengő Motorsport nevezte, és a három magyarnak köszönhetően a franciák után mi leszünk a második legnépesebb nemzet a sorozatban.

De ki ez a két fiatal srác? Ficza mire jogsiért mehetett, addigra hat bajnoki címet húzott be – ismerteti pilótáját a zengomotorsport.hu. A 19 éves versenyző tavaly a Hungaroringen ETCC futamot nyert és volt honnan örökölnie a tehetségét, hiszen édesapja 11-szeres bajnok, igazi old-scool versenyző.

Nagy Dániel eddig két címet szerzett az RCM Suzuki Kupában, 17 évesen ő is kétszeres bajnok volt, ám ennél is nagyobbat villantott tavaly a Red Bull Ringen, a TCR futamon.

Mindketten Csuti László és Elekfy Witold csapatánál, az RCM Motorsportnál profi módon felépített tehetségkutató programból kerültek ki.

Nagyon fontos részlet, hogy a csapat a tavalyi autóval indul, vagyis az idei fejlesztéseket nem hívjuk le, leginkább tanuláshoz kell most a technika és meglehet, hogy a hétvégi franciaországi első futamra csak az egyik autó készül el. Ebben a tanulófázisban már a pontszerzés is bravúrnak számít tőlük..

Komolyan mondom, sok mindent láttam én már a tíz évünk alatt, de ekkora versenyt még soha nem futottunk az idővel! A motor valahol a nagyvilágban, a kasztni, váltó már a kamionban. Abban bízhatunk csak, hogy mindenki azonnal elküldi, leigazolja, utalványozza, másolatot készít, postázza, iktatja. És igen, ez is mind, valahol a nagyvilágban. Egy igen komoly együttállásra van szükségünk, hogy mind a két autó a rajtrácson legyen.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik