Sport

Ünnepi hangulatban nyert a magyar női pólóválogatott

24.hu
24.hu

2016. 03. 15. 20:18

Először játszott hazai környezetben a magyar női pólóválogatott azóta, hogy a csapat januárban megnyerte a belgrádi Európa-bajnokságot. A Hajós Alfréd uszoda lelátói megteltek, Bíró Attila pedig azoknak a játékosoknak szavazott bizalmat, akik az Eb-n is szerepeltek.

A waterpolo.hu tudósítása szerint az első negyedben háromszor is egyenlítenünk kellett, de 8 perc után már 4-3-ra vezettünk a Kanada elleni felkészülési mérkőzésen. A második játékrész igazi örömjátékot hozott, ezt a felvonást 6-1-re nyertük meg, azonban a kanadaiak felzárkóztak a harmadik negyedben.

Egy kis hangulatjelentés és kapitányi értékelés:

KÖSZÖNJÜK!És Bíró Attila kapitány is köszöni a csapat nevében azt a kivételes hangulatot, ami a mai mérkőzést jellemezte!Mi csak annyit mondhatunk: Még találkozunk! Igaz?#waterpolo #waterpolohu

Közzétette: waterpolo.hu – 2016. március 15.

A negyedik etap is szoros játékot hozott, végül a magyar csapat nyert 18-14-re, hazai oldalon Keszthelyi Rita és Bujka Barbara is öt-öt góllal zárt.

Eredmény – felkészülési mérkőzés

Magyarország–Kanada 18–14 (4–3, 6–1, 2–5, 6–5)

Magyarország: Kasó – Antal D. 1, Kisteleki H. 1, Szücs G., Keszthelyi R. 5, Bujka B. 5, Csabai D. Csere: Czigány D. 2, Takács O. 2, Illés A., Tóth I. 2, Garda K., Gangl E. (kapus). Szövetségi kapitány: Byíró Attila

vissza a címlapra

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind

HAMILTON Lewis (gbr) Mercedes W08 Hybrid EQ Power+ team Mercedes GP action during 2017 Formula 1 championship at Melbourne, Australia Grand Prix, from March 23 To 26 - Photo Frederic Le Floc'h / DPPI
Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
24-logo

Engedélyezi, hogy a 24.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.