Élő Sport

Női kézilabda: győzelemmel mutatkozott be az Elek, Martín edzőpáros

Megőrizte hibátlan mérlegét a nemzeti együttes az Eb-selejtezőben.

A balul sikerült decemberi világbajnokság után lemondott posztjáról Németh András szövetségi kapitány, az MKSZ pedig ideiglenesen Elek Gábort és Ambros Martínt nevezte ki február elején.

Az edzőpáros a Lengyelország elleni idegenbeli Eb-selejtezőn mutatkozott be, és aratott háromgólos győzelmet. A mieink remekül kezdték a találkozót, tíz perc után néggyel vezettek a mieink. Az első félidő második felében jöttek a cserék, így ki tudtak egyenlíteni a szinte telt ház előtt játszó hazaiak.

A fordulás után is jól játszott a válogatott, volt támadásunk a hatgólos vezetéshez is. A lengyelek mindig vissza tudtak jönni, így nem szabadott hátradőlnünk. Kiss Éva remek teljesítményt nyújtott a kapuban, volt, hogy három védést is bemutatott egymás után.

A hajrában már nem kellett izgulnunk, így a harmadik Eb-selejtezőn megszületett a harmadik győzelem is. A két válogatott vasárnap Érden ismét találkozik.

Eredmény – Kézilabda, női Eb-selejtező, harmadik forduló

Lengyelország – Magyarország 24-27 (13-13)A női kézilabda-válogatott kerete

Kapusok: Bíró Blanka (Ipress Center-Vác), Janurik Kinga (Érd), Kiss Éva (Győri Audi ETO KC)
Jobbszélsők: Lukács Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria), Orbán Adrienn (Győri Audi ETO KC)
Jobbátlövők: Hornyák Dóra (FTC-Rail Cargo Hungaria), Kovács Anna (Dunaújvárosi Kohász KA)
Irányítók: Kovacsics Anikó (Győri Audi ETO KC), Szucsánszki Zita (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Beállók: Kisfaludy Anett (Érd), Mészáros Rea (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szamoránsky Piroska (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balátlövők: Klivinyi Kinga (Érd), Szekeres Klára (FTC-Rail Cargo Hungaria), Triscsuk Krisztina (Dunaújvárosi Kohász KA), Zácsik Szandra (FTC-Rail Cargo Hungaria)
Balszélsők: Erdősi Ildikó (Siófok KC), Schatzl Nadine (FTC-Rail Cargo Hungaria)

Kettővel vezetünk

Triscsuk dobta be a hetest, Kiss védett egyet, majd Zácsik lövése talált utat a kapuba.

Himnuszok

Előbb a magyar, aztán a lengyel.

Olvasói sztorik