Sport

Olimpiai bajnok, magyar, majdnem mindenki elfelejtette

Ötvenéves Hunyady Emese gyorskorcsolyázó, aki osztrák színekben nyert olimpiai bajnoki címet 1994-ben.

Hunyadi Emese épp ötven évvel ezelőtt, 1966. március 4-én született Budapesten. Ötéves korában húzott először korcsolyát a Városligeti Műjégpályán. A korcsolya mellett balettozott és tornázott is, edzője az olimpiai bajnok tornász Kertész Alice volt.

Terták Elemér műkorcsolyázó olimpikon ajánlotta neki a gyorskorcsolyát, 1978 és 1983 között a Volán SC színeiben, majd az MTK-ban versenyzett, felkészülését Kutas Bálint irányította.

“A műkorcsolyázás biztonságérzetet adott a jégen, így a gyorskorcsolyázó technikám is nagyon jó lett, s ez előnyt adott az erőteljes kelet-német és orosz ellenfelekkel szemben”

– emlékezett vissza Hunyady.

A művészi tornának köszönhetően lazák voltak az izmai, ruganyosságát egy gátfutó is megirigyelhette volna. Hamarosan javítani kezdte az országos csúcsokat. Tizenkét éves korától szinte minden versenyt megnyert. Serdülőként egyetlen verseny során négy magyar csúcsot is döntött, serdülő, ifjúsági, junior és felnőtt kategóriában egyaránt.

Több országos bajnokságot is nyert. 1981 és 1984 között minden évben őt választották az év gyorskorcsolyázójává.
1984-ben Szarajevóban negyedikes gimnazistaként vett részt élete első olimpiáján. A szakadó hóesésben a 19. helyet szerezte meg 500 méteren, és 30. lett 1000 méteren.

Fotó: 24.hu/Róth Tamás
Hunyady Emesét (balra) Orendi Mihály, a Magyar Országos Korcsolyázó Szövetség ügyvezetője és Almási Zsuzsa műkorcsolyázónő köszöntötte születésnapja alkalmából                 Fotó: 24.hu/Róth Tamás

Érettségi után nagy csalódás érte, mert nem vették fel a Testnevelési Főiskola szakedzői szakára. Tizennyolc évesen – pedig nem tudott jól németül – férjhez ment egy magyar származású gyorskorcsolyázóhoz és Ausztriába költözött, de továbbra is Kutas Bálint volt az edzője.

Ausztriában 1986 és 1993 között mind a nyolc évben ő nyerte az összetett országos bajnokságot. Az 1992-es Európa-bajnokságon négytávú összetettben ezüst-, a világbajnokságon szintén ezüstérmet szerzett. 1993-ban a gyorskorcsolyázók összetett Európa-bajnoka, a világbajnokságon ezüstérmes lett. 1994-ben az Eb-n harmadikként zárt, ugyanebben az évben az Egyesült Államokban, Buttéban világbajnoki címet szerzett, s 1994-ben ő lett az év osztrák sportolója.

1994-ben a Calgaryban rendezett meghívásos nemzetközi versenyen 164.668 pontjával megjavította a tizenegy évvel korábban felállított kistávú összetett világrekordot. 1996-ban a vb-n 1000 méteren harmadik, 1999-ben 1500 méteren világbajnok lett, 2000-ben 1500 méteren világbajnoki bronzérmet szerzett.

Hat téli olimpián vett részt, 1988-tól már osztrák színekben. 1988-ban Calgaryban lázasan állt rajthoz, és nem sikerült értékelhető eredményt elérnie. Négy évre rá, Albertville-ben harmadik helyezett lett 3000 méteren, hetedik 1500 méteren, saját szavai szerint ezt a távot meg kellett volna nyernie, de a meleg miatt rossz minőségű jégen kellett indulnia. Ekkor már az a lengyel Marek Stanuch irányította edzéseit, akinek későbbi sikereit is köszönhette.

Pályájának csúcsára 1994-ben, a lillehammeri téli olimpián ért fel, ahol 1500 méteren 2:02.19 perces egyéni rekorddal aranyérmet szerzett, maga mögé utasítva a nagy esélyes német Gunda Niemannt, 3000 méteren második lett.

Négy év múlva a naganói olimpián nem sikerült a címvédés, csak negyedik lett 1500 méteren, ötödik 3000 méteren és nyolcadik 5000 méteren. Utolsó olimpiáján, 2002-ben Salt Lake Cityben úgy lett kilencedik 3000 méteren, hogy térdsérülése miatt orvosa már arra is kevés esélyt látott, hogy rajthoz álljon. Pályafutása egyik legnagyobb csalódásaként az 1998-as naganói játékokon, 1500-on elért negyedik helyet tartja, szerinte ott akár nyerhetett is volna.

“A másik, amiben peches voltam, hogy a karrierem kezdetén a kelet-német és orosz hatalom versenyzői ellen kellett küzdenem”

– utalt az akkori riválisok szisztematikus doppingolására Hunyady. Sportpályafutása végét térdproblémái jelentették, 2006-ban még szeretett volna részt venni a torinói játékokon, de egy sikertelen műtét után erre már nem volt lehetősége.

europress
Hunyady Emese utolsó, a 2002-es Sal Lake Cityben rendezett olimpiáján az 1500 méteres verseny kanyarjában Fotó: europress

Mindent elért, amit egy versenyző elérhet: olimpiai arany-, ezüst- és bronzérmes, világ- és Európa-bajnok lett, többször döntött magyar és osztrák nemzeti csúcsot, világcsúcsok kötődnek a nevéhez. Összesen tizenkét olimpiai, világ- és Európa-bajnoki érmet szerzett, tizenkét Világkupa-versenyen diadalmaskodott.

Hunyadyt ugyanakkor bántja, hogy eredményeit hogyan kezelik:

“Össze tudom hasonlítani, mennyit ér egy olimpiai bajnoki cím Ausztriában és Magyarországon. Utóbbiban csaknem 100 ezer eurót és életük végéig járadékot kapnak az ötkarikás győztesek, itt Ausztriában 11 ezer eurót kaptam, amikor olimpiát nyertem”

– mondta a gyorskorcsolyázó az APA osztrák hírügynökségnek.

Hunyady 2003-ban egy világkupán versenyzett utoljára. Jelenleg Svájcban él finn gyorskorcsolya-edző férjével, Timo Järvinennel és fiukkal, a 10 éves Jasperrel. 2009-ben az alsó-ausztriai síparadicsom – Ötscher-Lackenhof, Gaming és Langau – háziasszonya lett.

2010-ben diplomázott a Testnevelési Egyetemen, 2012-ben a budapesti gyorskorcsolya Eb szakkommentátora volt. Amikor teheti, ellátogat a Városligeti Műjégpályára, és a magyar gyorskorcsolyázókkal is jó kapcsolatot ápol.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik