Sport

Magyar szervezésű nemzetközi autósportos tehetségkutató indult

A győztes versenyzőülést kap a FIA Swift Cup Europe elnevezésű sorozatban.

A selejtezőkkel elindult a magyar GFS Racing által szervezett nemzetközi autóversenyző tehetségkutató, amelynek győztese versenyzőülést kap egy teljes szezonra a nemzetközi mezőnyt felvonultató FIA Swift Cup Europe márkakupa-sorozatban.

A szervezők hétfői tájékoztatása szerint az érdeklődők országszerte hét helyszínen – hat gokartpálya és egy szimulátorközpont -, valamint online versenyeznek azért, hogy bejussanak a március 20-án és 21-én, Pozsonyban és a Slovakiaringen sorra kerülő döntőbe.

A selejtező március 13-ig tart, s addig az időpontig még bárki nevezhet, aki április 1-ig betölti a 14. életévét és még nem múlt el 25 éves. A fináléba jutott 25 versenyző névsorát március 14-én hozzák nyilvánosságra a szervezők.

A győztes versenyzőülést kap a FIA Swift Cup Europe elnevezésű sorozatban, amelyben az idén hat hétvégén 17 futamot rendeznek Magyarországon, valamint Ausztriában és Szlovákiában, többek között a túraautó-világbajnokság (WTCC) és a kamion Európa-bajnokság betétversenyeként.

Az érdeklődők további információkat találnak a tehetségkutatóról a http://swiftcupeurope.com/racestar-2016/ weboldalon.

 

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik