Sport

Hatalmas megtiszteltetés érte Gyarmati Pankát

Az amerikai snowboard bajnokságot 1982-ben rendezték meg először. Ez volt az első komoly snowboard verseny, amely elindította a board versenysporttá alakulását.

A Burton US Opent idén 34. alkalommal rendezik, helyszíne a coloradói Vail. A verseny nem a FIS, hanem a nagy hagyománnyal bíró snowboard versenyeket tömörítő WST szervezet versenynaptárába tartozik. A snowboardosok félcső és slopestyle versenyszámokban indulhatnak.

A verseny fődíja kategóriánként 45 ezer amerikai dollár. 

A női mezőny mindkét versenyszámban 16 főből áll. A mérvadónak számító WST világranglista első 10 helyezettje mellett hat szabadkártyás versenyző kap meghívást, jelenlegi formája és az elmúlt időszakban nyújtott teljesítménye alapján.

A Burton US Openen soha nem indult még magyar snowboardos, Gyarmati Panka lesz az első. Maga a meghívás a legnagyobb elismerés, amit egy snowboardos kaphat, hiszen ez azt jelenti, hogy nemzetközi szinten is a legjobbak között tartják számon. Mondhatjuk, hogy ez a magyar snowboard sport eddigi legnagyobb sikere, éppen ezért eredmény tekintetében Pankával szemben semmiféle elvárás nincs.

 „Nem gondoltam volna, hogy valaha is kapok meghívást, teljesen váratlanul ért. Amikor a svédországi versenyre megérkeztem, akkor kaptam e-mailben az értesítést. Először azt hittem, csak egy hírlevél a Burton US Open szervezőitől, aztán láttam, hogy ez egy meghívó a versenyre. Ott lenni is hatalmas dolog, ezért eredményben nem várok sokat. Ez már tényleg a top.”

– nyilatkozta Gyarmati Panka a Magyar Snowboard Szövetségnek.

Ajánlott videó

Nézd meg a legfrissebb cikkeinket a címlapon!
Olvasói sztorik