Sport

Vértes Natán döntős az ifjúsági téli olimpián

Az egyéni versenyben induló Vértes Nátán bejutott a jégkorongozók nyolcas fináléjában a norvégiai Lillehammerben zajló ifjúsági téli olimpián.

A Magyar Olimpiai Bizottság beszámolója szerint Vértes a hétfői versenynap előtt az első helyen állt, végül negyedikként jutott a csütörtöki fináléba, ahol mindenki tiszta lappal indul, és az ügyességi feladatok megegyeznek az eddigiekkel.

Sajnálom, hogy a közepén nem úgy jött ki a lépés, ahogy terveztem, és kétszer egymás után az első kanyarban kiestem. A minimum célomat, a nyolcba kerülést azért elértem. Ahhoz képest, hogy hibáztam, nem is annyira rossz a 4. hely, amivel tovább mentem. Csütörtökön ki kell javítanom a hibáimat és ott kell a legjobbnak lennem. Ha fejben végig koncentrált maradok, nem zökkent ki semmi, akkor csütörtökön bármi megtörténhet. Az éremmel már elégedett lennék, de a célom az első hely

– jelentette ki határozottan Vértes Nátán, akinek eddigi sikereihez Borkai Zsolt, a MOB elnöke is gratulált.

A hódeszkások cross szakágában Fehér Zsófia a nyolc közé kerülésért küzdött, de összeütközött német ellenfelével és elesett, így a 11. helyen zárt. Később a kórházi vizsgálat kiderítette, hogy komolyan meghúzódott a térdszalagja, ezért a keddi csapatversenyről is lemarad. Ugyanebben a kategóriában Szász Csongor Ármin nem jutott a 16 közé, 17. lett.

A sílövők üldözéses versenyében a férfiaknál Herneczky Áron 35., a nőknél Veres Mirella 39. lett. A szabadstilusú sízőknél a sícross kategóriában Nagy Bence a 16. helyen végzett.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik