Sport

Most itt megnézheted, hogyan alakul át Budapest a 2024-es olimpiára

A tervek szerint a magyarországi ötkarikás játékok szerkezete az úgynevezett központi poliklaszteres modellt követné. A Fővárosi Közgyűlés szerdán dönt róla.

Ok, de az meg mi? A központi poliklaszteres megoldás lényege, hogy az 1992-es barcelonai olimpiát utánoznánk, azaz a terv igyekszik az olimpiai fókuszpontokat több halmazba szétosztani. Így a legnagyobb előnye, hogy elősegítheti a nagyobb léptékű városfejlesztést, új alközpontokat kialakítva a városban.

A helyszínkiválasztás egyik fő szempontja Budapest mostani adottságainak figyelembevétele volt, s minden lehetséges önálló területegységet három kiemelt szempont szerint vizsgáltak.

  • A helyszíneknek illeszkedniük kell a főváros olimpiától függetlenül meglévő fejlesztési terveihez, fejlődési pályájához.
  • Az adott terület olimpiai helyszínként való bevonása lehetőleg extra fejlesztés nélkül, vagy a szükséges minimális fejlesztéssel legyen lehetséges.
  • Maximalizálható legyen a helyszínek utóhasznosítása.

A javaslatban a budapesti olimpia szerkezete hét klaszterre, illetve a főváros közigazgatási határain belül még három különálló versenyhelyszínre tagolódik.

olimpia hét klaszter

1., A központ az Olimpiai Park klaszterA IX., X. és XXI. kerületekben, a Kvassay-zsilip térségében helyezkedik el. Itt kapna helyet a 60 ezer férőhelyes atlétikai stadion, az olimpiai falu, a médiafalu, illetve a sajtó- és közvetítőközpont, a Kongresszusi Központ (tervezett verseny: súlyemelés), a Budapesti Teniszközpont (tenisz, kézilabda döntők), a triatlonközpont (triatlon) és a Budapest X-Park (kajak-kenu szlalom, BMX).

olimpia központi helyszínek

2., A Margitsziget klaszterA sziget déli részére és a Kossuth Lajos térre javasolnak versenyhelyszínt. Az Iharos Sándor Atlétikai Centrumban az íjászat selejtezőit rendeznék, a sportági fináléknak a Kossuth téri íjászközpont – mint ideiglenes létesítmény – adna helyet. Ebbe a klaszterbe tartozik még a Hajós Alfréd Nemzeti Sportuszoda, ahol a vízilabdatorna selejtezőire kerülne sor.

olimpia margitszigeti helyszínek

3., Az Óbudai-sziget klaszterAz Óbudai Velodrom (pályakerékpár) és a 2017-es vizes világbajnokságra épülő Dagály Úszókomplexum szerepel helyszínként, utóbbiban úszó-, műugró- és szinkronúszó-versenyeket, valamint a vízilabdatorna döntőit rendeznék meg.

olimpia óbudai helyszínek

Ez a három klaszter alkotja a javaslatban Duna térségként szereplő egységet, míg az úgynevezett városfejlesztési térségben a Hősök tere, a Puskás, a Vásárközpont és a Népliget elnevezésű klaszter szerepel.

4., A Hősök tere klaszterKét helyszínt tartalmaz a javaslat: a téren az országúti kerékpárosok és az atlétika utcai versenyeit rendeznék, míg a Városligetben – ideiglenes létesítményként – strandröplabda-központot alakítanának ki.

olimpia városligeti helyszín

5., A Puskás klaszterEz a Puskás Ferenc Stadiont, a Papp László Budapest Sportarénát, valamint a Syma Rendezvényközpontot foglalja magában. Az olimpiai labdarúgótorna fináléit az ötkarikás játékoktól függetlenül megépülő, 68 ezer néző befogadására alkalmas Puskás Ferenc Stadionban bonyolítanák le, a kosárlabdázók viadalának a Papp László aréna, a tornászok versenyeinek a Syma Csarnok adna otthont.

új puskás stadion terv

6., A Vásárközpont klaszter

A X. kerületben, az Albertirsai út, Fehér út és a Kincsem Park által határolt terület, ahol a Hungexpo területén lévő G csarnokban a tollaslabdázók és a tekvondósok, a D1 csarnokban a cselgáncsozók és a birkózók, a D2 csarnokban pedig az ökölvívók versenyeznének.

olimpia bnv helyszínek

7., A Népliget klaszterItt négy helyszín szerepel: a Népliget Aréna, a Népliget Gyeplabdaközpont, a Népliget Öttusaközpont és a Ferencváros labdarúgócsapatának otthona, a Groupama Aréna. Az öttusázók vívó-, és úszóversenyét a Népliget Arénában rendeznék, a lovaglásnak, futásnak és lövészetnek az öttusaközpont adna otthont. A vívók szintén a Népliget Arénában küzdenének meg egymással, az FTC stadionjában labdarúgó-mérkőzésekre és a rögbisek küzdelmeire kerülne sor.

olimpia népligeti helyszínek

Továbbá három különálló versenyhelyszín is lesz az Etele téren, a Nagytétényi lőtéren, valamint a Testvérhegyen. Utóbbi a hegyikerékpárosok viadalainak adna otthont, az Etele téren a röplabdázók, Nagytétényben pedig a sportlövők versenyeznének.

+ Helyszínek Budapest közigazgatási határain kívül is lesznek Balatonudvariban, Balatonfüreden, Debrecenben, Győrben, Miskolcon, Szegeden, Székesfehérváron, Üllőn és Veszprémben alakítanának ki versenyhelyszíneket. A golfozók a balatonudvari Royal Golf Clubban, a vitorlázók és a hosszútávúszók Füreden versenyeznének. A debreceni, győri és diósgyőri futballstadionban a labdarúgótorna selejtezőire kerülne sor. A debreceni Főnix Csarnokban kosárlabda-selejtezőket, a győri Audi Arénában és a veszprémi arénában kézilabda-selejtezőket rendeznének, a fehérvári Alba Arénában asztaliteniszezők, Üllőn a lovasok, a szegedi Olimpiai Központban pedig az evezősök és a kajak-kenusok mérnék össze tudásukat.

A javaslatban emlékeztetnek rá, hogy a 2024-es olimpián 40 sportágban kell majd versenyeket rendezni. A hét klaszterben 27 sportág számára 23 helyszín kerülne kialakításra Budapest központjától számítva 10 kilométer sugarú körön belül. A fővárostól 50 km-en belül 33 sportág eseményei lennének elérhetőek a nézők számára.

 

Ajánlott videó

Olvasói sztorik