Sport

Borkai Zsolt: Hosszú-ügyben senki ne várjon békítést

24.hu
24.hu

2016. 01. 26. 11:29

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke amondó, nincs idő lélekápolásra, és jobb, ha ha mindenki teszi a dolgát és nem nyilatkozgat.
Korábban a témában:

A Magyar Olimpiai Bizottság elnöke a kisalföld.hu oldalnak nyilatkozott sok mindenről. Szóba került Rio és az aggasztóan kevés kvótamennyiség, a Győrben megrendezésre kerülő Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivál, a Győri ETO helyzete, de a Hosszú Katinka kontra Magyar Úszó Szövetség métáról is szót ejtett az elnök.

Utóbbival kapcsolatban Borkai Zsolt kifejtette, a Magyar Olimpiai Bizottság minden olyan feltétel biztosításában segít, melyre a versenyzőnek szüksége van. A kért tudományos-technikai háttér is rendelkezésre áll, bárki élhet vele, hiszen ezen a területen is jelentős erőfeszítéseket tett a MOB, és igyekeznek a szövetségek is. Hozzátette, Katinka is leginkább azzal éri el eredményeit, hogy edzőjével, aki egyben a férje, nagyon jól egymásra találtak, tudják, hogy mi vezet a sikerekhez.

A MOB elnöke már korábban jelezte, hogy egy asztalhoz szeretné ültetni Hosszú Katinkát, az úszószövetség első emberét, Gyárfás Tamást, valamint Kiss László szövetségi kapitányt, hogy rendezzék a felek között kialakult vitát. Borkai múlt hét szerda délelőttre hívta volna megbeszélésre az érintetteket, ám mivel az úszónő Nizzába utazott és gyűjtött be újabb aranyakat a hétvégén, nem jött össze a találkozó. Telefonon viszont egyeztettek.

Mindenképpen le kell ülnünk négyszemközt beszélni. Katinka hétfőn jött haza egy versenyről, keressük egymást, s mindenképpen egy nem túl távoli időpontban meg is ejtjük ezt a beszélgetést. Én a magam részéről egyelőre egy megoldást látok, mindenki tegye a dolgát, s ne nyilatkozzon többet, mert az csak újabb olaj a tűzre. Arra nincs idő, hogy a lelkeket ápoljuk, szóval senki ne várjon békítést, egymásra borulást. Most Rio az első, ez a sportoló érdeke, utána lehet értékelni az ellentmondásokat.

– fogalmazott Borkai a kisalfold.hu kérdésére.

Kommentek

Legfrissebb videó mutasd mind