Sport

Mikler semmit se szeretne ennél jobban

Nehéz helyzetben van a magyar férfi kézilabda-válogatott a lengyelországi Európa-bajnokságon megcélzott olimpiai selejtezős szereplést illetően, azonban Mikler Roland szerint semmi értelme annak, hogy siralomházi hangulatban legyenek.

A kapus a szövetség honlapjának elmondta, hogy az elkövetkező két mérkőzésre, a spanyolok elleni keddi és a svédekkel szembeni szerdai összecsapásra kell koncentrálniuk. Külön köszönetet mondott azoknak, akik – az oroszoktól, a dánoktól és a németektől elszenvedett – vereségek ellenére mellettük állnak és drukkolnak.

A videózásokon és az edzéseken a spanyolok ellen készülünk. Védekezésben és támadásban is előre kell lépnünk, én magam pedig semmit nem szeretnék jobban, mint biztos támaszt nyújtani a csapatnak a kapu előtt

– fogalmazott a kapus.

Az MKSZ az oldalán emlékeztet rá, hogy a magyar válogatott számára még mindig nem veszett el az olimpiai selejtezőn való részvétel kivívása. Ez ugyanakkor meglehetősen nehéznek ígérkezik.

A magyarok a spanyolokkal eddig 34-szer találkoztak, 12-szer győztek, ötször játszottak döntetlent, 17-szer pedig a spanyolok diadalmaskodtak.

Világversenyen legutóbb a 2012-es szerbiai Eb-n szereztek pontot a magyarok, míg a 2008-as Eb-n született az eddigi utolsó magyar győzelem ellenük.A svédekkel 38-szor mérkőztek a magyarok, 17-szer nyertek, háromszor volt döntetlen és 18-szor a skandinávok nyertek. Tétmérkőzésen a 2009-es horvátországi vb-n sikerült ellenük legutóbb diadalmaskodni.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

A pillanatnyi állás szerint a magyar mellett még az orosz, a macedón, a fehérorosz, a norvég és a svéd válogatott küzd az olimpiai selejtezős tornára kiadó két helyért. Ebből a hatosból a veretlen norvégok kényelmes helyzetben vannak, eddig hat pontot szereztek, így vagy olimpiai selejtezőn vehetnek részt vagy pedig egyenes ágon kijutnak Rióba. Utóbbihoz az kell, hogy aranyérmesek legyenek, illetve a franciákkal vívják a döntőt.

Az oroszoknak három pontjuk van, ebből két pontot a magyarok ellen szereztek. A svédek jelenleg egy ponttal állnak. A többieknek nincs pontjuk, ám a fehéroroszok és a macedónok még játszanak egymással, így legalább egyikőjüknek biztosan lesz pontja.

Amennyiben a magyarokat ebből a hat válogatottból ketten előzik meg – a norvég már biztos -, abban az esetben akkor marad esély az olimpiai selejtezőre, ha valamelyikük megnyeri az Eb-t vagy a világbajnok franciákkal döntőzik. A magyaroknak alap, hogy a wroclawi csoportban a svédeket meg kell előzniük, azaz le kell őket győzni. Az oroszokat már csak akkor lehet megelőzni, ha a spanyolok ellen sikerülne legalább a pontszerzés.

Amennyiben az érintett hat együttesből három csapat is Talant Dujshebaev szövetségi kapitány gárdája előtt zár, akkor minden remény elszáll, és az olimpiák történetében először fordul elő – leszámítva az 1984-es Los Angeles-i bojkottot -, hogy nem lesz ott a játékokon sem a férfi, sem a női magyar válogatott.

A wroclawi középdöntős csoport további programja és az állás:

kedd:
Spanyolország-Magyarország 18.15
Dánia-Svédország 20.30

szerda:
Svédország-Magyarország 16.00
Dánia-Németország 18.15
Spanyolország-Oroszország 20.30

 

Az állás: 1. Dánia 6 pont/3 mérkőzés (88-70), 2. Németország 6/4 (115-106), 3. Spanyolország 4/3, 4. Oroszország 3/4, 5. Svédország 1/3, 6. Magyarország 0/3

Ajánlott videó

Olvasói sztorik