Sport

Dujshebaev az Eb után az elnök asztalára teszi a szerződését

Ő folytatná a munkát, de az elnökségre bízza a sorsát.

Pénteken újabb vereséget szenvedett el a lengyelországi Európa-bajnokságon a magyar férfi-kézilabdaválogatott. Ezúttal a németek ellen, a középdöntő első meccsén (29-19), a Montenegró elleni siker óta ez volt zsinórban a harmadik pofon, amit kapott az együttes.

Ráadásul mivel selejtezőcsoportjából eleve két vereséget hozott magával a gárda, így továbbra is pont nélkül áll, márpedig Lengyelországban a magyar mellett az orosz, a macedón, a fehérorosz, a norvég és a svéd válogatott küzd az olimpiai selejtező tornára még kiadó két helyért.

A magyar csapat esélye minimálisra csökkent, hogy ott lehessen a riói részvételről döntő viadalon.

Talant Dujshebaev, a magyar csapat kapitánya az újabb vereség után ismét magára vállalta a felelősséget, immár harmadszor. Elmondta: az ő felelőssége, hogy sem erőnlétileg, sem technikailag nem sikerült a felkészítése, és a keret összetétele miatt is őt kell elővenni.

A szakember nem mond le a posztjáról, de:

Az Európa-bajnokság után leteszem a szerződésem a magyar szövetség elnökségének, illetve elnökének az asztalára. Ez nem azt jelenti, hogy lemondok, hanem azt, hogy amennyiben és ahogyan változtatni kívánnak, azt elfogadom. A szerződésem a 2017-es világbajnokság végéig szól, és ha rajtam múlik, minden erőmmel és igyekezetemmel folytatom a megkezdett munkát, a fiatalítást, a jövő csapatának építését

– idézi Dujshebaev szavait a Nemzeti Sport Online.

Úgy véli, nagy potenciál van ebben a fiatal csapatban, ha a fiatalok több tétmeccsen lesznek túl, akkor biztosan jobban fognak teljesíteni, ő pedig szívesen folytatná a megkezdett munkát.

Míg nekünk egyáltalán nem ment a játék, addig a németek ilyen megoldásokkal rukkoltak elő:

Nagy Kornél érthetően letörten értékelt:

„Rengeteg könnyű gólt kaptunk, és ez mind abból adódott, hogy a támadójátékunk akadozik, nincs sebesség, eladjuk a labdákat, nem találjuk egymás ritmusát. Nagyon fájó ez a vereség. Most jön egy hosszabb szünet, de szerintem olyan nagy csoda már nem fog történni ebben a három napban.

Megpróbáljuk egy kicsit összeszedni magunkat, mert ezt így tovább nem lehet folytatni.

„Sajnos a német válogatott sokkal jobban küzdött. Gyengén játszottunk, a hátralévő meccseken föl kell szántanunk a pályát és küzdeni a végsőkig. Szégyellem magam, még egyszer nem játszhatunk így” – mondta a szövetség honlapjának Bartucz László.

A magyar csapat legközelebb kedden lép pályára, ám elég komoly ellenfél vár a mieinkre, a spanyolokkal játszunk ugyanis.


Ön szerint le kellene váltani Talant Dujshebaevet az Eb után?

Ajánlott videó

Olvasói sztorik