Sport

17 év után jutna ki Európa-bajnokságra a kosárlabda-válogatott

A macedónokkal, a britekkel és a luxemburgiakkal került egy csoportba a magyar válogatott a 2017-es férfi kosárlabda Európa-bajnokság selejtezőcsoportjainak pénteki sorsolásán.

Az európai szövetség (FIBA Europe) honlapja szerint Stojan Ivkovic szövetségi kapitány együttese – amely épphogy lemaradt a tavalyi Eb-ről – a G jelű négyesben augusztus 31., illetve szeptember 17. között küzdhet meg a részvételért.

A harmadik kalapban lévő briteknek is vannak NBA-játékosaik, ezzel együtt nem szabad bennünket alábecsülni, nem ijedünk meg senkitől

– mondta az MTI-nek Stojan Ivkovic.

Az, hogy előzetesen a negyedikből felkerültünk a második kalapba, mindenképpen elismerés, és jelzi a megbecsülésünket. Negyedik éve van együtt a csapat, a július 20-án kezdődő összetartáson az eddigi keretre számítok, kiegészülve Hanga Ádámmal és a honosított Thomas Jermaine-nel.

Magyarország legutóbb 1999-ben szerepelt férfi Eb-n.A kvalifikációban résztvevő 27 csapatból 11 juthat ki a 24 válogatottat felvonultató Eb-re, amelynek Finnország, Izrael, Románia és Törökország ad otthont. A csoportokból az első helyezetteken kívül a négy legjobb csoportmásodik jut ki a kontinenstornára.

A négy rendező ország mellett már biztos Eb-résztvevő a címvédő Spanyolország, a legutóbb döntős Litvánia, valamint a júliusi olimpiai kvalifikációs selejtezőtornán szereplő Franciaország, Szerbia, Görögország, Olaszország, Csehország, Lettország és Horvátország.

A csoportok:

A csoport: Belgium, Izland, Svájc, Ciprus
B csoport:  Németország, Hollandia, Ausztria, Dánia
C csoport: Oroszország, Bosznia-Hercegovina, Svédország
D csoport: Lengyelország, Észtország, Fehéroroszország, Portugália
E csoport: Szlovénia, Ukrajna, Bulgária, Koszovó
F csoport: Grúzia, Montenegró, Szlovákia, Albánia
G csoport: Macedónia, MAGYARORSZÁG, Nagy-Britannia, Luxemburg

Ajánlott videó

Olvasói sztorik