Élő Sport

Vízilabda: Előre az Eb-döntőért és Rióért!

Fontos játéknaphoz érkezett a Belgrádban zajló vízilabda Európa-bajnokság, csütörtökön ugyanis összesen három elődöntőt rendeznek. Ebből kettőben ráadásul érintettek vagyunk, a hölgyek mezőnyében 17.15-től Olaszország ellen, a férfiaknál 20.15-től Montenegró ellen meccselünk.

Élő tudósításban vezetjük fel a két összecsapást, úgyhogy érdemes lesz követni bennünket.

 

Élő felvezetésünk véget ért

Az egész szerkesztőségünk nevében hálásan köszönöm az egész napi, kitartó figyelmüket, az élő tudósításunk eddig tartott a 32. vízilabda Európa-bajnokság belgrádi színhelyéről. Jómagam most a médiatribünre távozom, onnan szorítom végig mindkét válogatottunk sorsdöntő mérkőzését. Arra kérem Önöket, akárhol is vannak épp, szurkoljuk ki együtt a legjobb pólósaink sikerét! Búcsúzóul csak annyit írnék: Ria, Ria, Hungária!

Hollandia drukkol

holland

Nemrégiben arról kaptam hírt, hogy közel holland 300 szurkoló tartózkodik jelenleg Belgrádban. Az Oranje-mezeseknek jelenleg is a kedvenceikért szorítanak, hiszen nőiválogatottjuk éppen Spanyolországgal mérkőzik meg a kontinenstornára felhúzott medencében. Az egyik holland újságíró a gyors szóváltásunk alkalmával azt taglalta, magabiztos győzelmet vár a sajátjaitól.

Bíró Attila: Megmutatjuk, igen is jobbak vagyunk náluk!

Bíró Attila szövetségi kapitány elmondása szerint az olasz válogatott esetében teljesen mindegy, mit játszott az előző nap, hisz jelenleg a világ legjobbjai közé tartoznak.

Jó úton tartunk afelé, hogy az élmezőnybe tartozzunk. A szokásos módon készülünk Olaszország ellen is, nem változtatunk a forgatókönyvön: videózások, szakmai elemzések, beszélgetések lesznek. Úgy gondolom, a védekezésünk döntheti el az összecsapást, mert a támadójátékkal nem hiszem, hogy gond lenne. Megmutatjuk, igen is jobbak vagyunk náluk!

– vázolta fel terveit a szakvezető a 24.hu-nak.

„Benedek játékoskorában is vezéralkat volt"

201601152277

A görögök népszerű sportkommentátora, Giannis Anagnostopoulos a magyar-montenegrót tekinti a torna fináléjának, hiszen akármelyikük is jut a döntőbe, azzal rögtön kiváltja az ötkarikás játékokhoz elengedhetetlen ticketjét. A mieinket nagyon tiszteli, főleg a legendás és sikeres múltunk miatt. Elmondása szerint Benedek Tibor játékoskorában is igazi vezéralkat volt, amit edzőként szintúgy remekül kamatoztat, roppant tehetséges edzőnek tartja őt.

Amikor arról kérdeztem, ki nyeri a párharcot, így felelt:

A győztes mentalitásuk miatt Magyarországot mondanám.

Takács Orsolya: Borzasztóan jó csapat az olasz

Nagyon összetett gárdáról van szó, kiváló játékosokkal teletűzdelve. Nincs hiányposztjuk, ugyanúgy, ahogy nekünk sem. Kiegyensúlyozottnak tartom mindkét egyletet. Magunkat nagyon jó erőben érzem, az elmúlt években felszedett tudást alkalmazni kell az elődöntőkben

– mondta az UVSE játékosa, aztán hozzáfűzte, a védekezésre nagy hangsúlyt kell fektetniük, amelyhez hatalmas koncentráció szükségeltetik majd a részükről, igazi csapatként kell funkcionálniuk.

Nagy múltú csapatok ütközete jön

A magyar-olasz meccsen bizony két nagy históriával rendelkező női válogatott csap össze ma a Kombank Aréna medencéjében. Magyarország a legtöbb érmet szerezte a sportág történetében, összesen tizenkettőt, 2 arany és 5-5 ezüst és bronz színesíti a díszes vitrinünket.

Azonban az itáliaiak sem panaszkodhatnak, ugyanis több győzelmüknek (5 arany, 2 ezüst, 1 bronz) köszönhetően minden idők legimpozánsabb medálgyűjteményét tudhatják a magukénak.

Keszthelyi: Az olaszok primadonnák, sokat hisztiznek

Keszthelyi Rita csapatkapitány nagy csatára számít Olaszország elleni elődöntő során.

„Biztos vagyok benne, hogy kemény és brusztolós mérkőzésre lesz kilátás. Igazi primadonnák, rengeteget hisztiznek, de nem szabad ezekbe bele menni, a saját játékunkkal kell foglalkoznunk, akkor nem lehet gond. Ha a védelmünk jó muzsikál, higgadtabb támadásokat tudunk majd vezetni” – mesélte portálunknak a klasszis irányító.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Európa-szerte retteghetnek a magyar dobásoktól

Úgy szólt a régi legendás mondás, „Uram, ments meg minket a magyarok nyilaitól!” Jelen esetben íjakról szó sincs, ahelyett erős és pontos lövések kapura dobások vették át a „stafétabotot”.

A férfiaknál Varga Dénes, míg a nőknél Keszthelyi Rita vezeti eddig a kontinenstorna góllövőlistáját, előbbi 17 gólos, míg utóbbi 21 találatot jegyez.

Megjegyzem, a csoportkörök után szintén ők álltak a képzeletbeli dobogó első helyén a mesterlövészek versenyében.

Kíváncsi hol laknak az Eb ideje alatt magyarok? Itt a válasz!

A szerbek szervezés tekintetében kitesznek magukért, a különböző nemzetek válogatottjai számára a lehető legnagyobb kényelmet és luxust varázsolták elő a megfelelő pihenés és relaxáció biztosítása érdekében.

Bíró Attila lányai a magas színvonalat képviselő INN Hotelben szálltak meg:

inn

A férfiválogatott tagjai pedig a szintén impozáns Crowne Plaza Hotel vendégszeretetét élvezhetik a torna alatt:

crowne

Kisokos a kvótaszerzésről

Tegyük tisztába a dolgokat, hogyan szerezhetik meg a riói kvótát a mieink:

Amennyiben a férfiválogatottunk ma este legyőzi Montenegrót, bekerül a szerbek elleni döntőbe és biztosan ott lennének az olimpián.

A kontinenstorna házigazdája ugyanis már kvalifikálta magát az idei ötkarikás játékokra, miután a 2015-ös kazanyi világbajnokságon színjelesre abszolvált, ami ugye nemcsak vb-címet ért.

Amennyiben a magyar válogatott ma kikap, nem tud kvótához jutni, csupán áprilisban, Triesztben lesz még erre esélye, ott 12 csapat küzd majd négy helyért. Azon a viadalon öt, vagy ha az óceániai térség nem képviselteti magát, akkor hat európai válogatott vehet majd részt, mégpedig a kontinensviadalon elért helyezése alapján. Ebben a sorrendben már nem szerepelnek majd azok a csapatok, amelyek előzőleg szereztek kvótát.

A lányaink esetében más a helyzet, számukra a legjobb négy közé jutás azt jelentette, hogy biztosan ott lesznek a Hollandiában sorra kerülő olimpiai kvalifikációs tornán. Oda az Eb 2-6. helyezett válogatottja jut ki. A női mezőnyben az Európa-bajnokságról egyedül az aranyérmes kap kvótát.

Az ötkarikás játékokon eddig a rendező Brazília, valamint Kína helye biztos.

Benedek: Jobbak vagyunk, mint Montenegró

„Ugyanolyan nehéz mérkőzés lesz, mint a Horvátország elleni, de ugyanúgy meg fogjuk verni őket, mint Horvátországot” – mondta a Benedek Tibor, a férfiválogatott szövetségi kapitánya a szerdai tréninget követően az MTI-nek, majd hozzáfűzte, tisztában azzal, hogy minden szempontból jobbak mind játékosállományban, mind játékelemenként is, mint Montenegró.

Fotó: MTI
Fotó: MTI

Tudósítónk már a helyszínen

Üdvözlök mindenkit, Dzsubák Tamás vagyok a sport24.hu helyszíni tudósítója, egyenesen a belgrádi Kombank Arénából jelentkezem. Igyekszem majd betekintést engedni a magyar csapatainkat érintő legfrissebb történésekbe, érdekes képek és videók segítségével szemléltetjük a helyszíni eseményeket.

Keszthelyi Ritáék 17.15-től az évek óta csúcson lévő Olaszországgal csapnak össze, a Benedek-legénység a keménységéről méltán híres montenegróiakkal 20 óra 15 perckor nézhet farkasszemet a mindent eldöntő finálé kapujában.

A tét nem kisebb, mint az olimpiai kvóta megszerzése, tehát gyerünk magyarok, hajrá Magyarország!

Olvasói sztorik