Sport

Hosszú Katinka nem lesz ott a budapesti FINA-gálán

Január 30-án Budapest ad otthont a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) hagyományos, éves gálájának, a többi közt ekkor díjazzák az elmúlt esztendő legjobbjait. Nem is olyan rég Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke elmondta: bár nem beszélhetne róla, de annyit azért elárulhat, nem kell majd szégyenkeznünk a díjátadón.

Mindezt azután közölte, hogy kiderült: Hosszú Katinka és Cseh László lettek Európa legjobbjai 2015-ben.

Ami biztos, hogy Hosszú Katinka nem vesz részt az eseményen. Már korábban sejteni lehetett a távolmaradását, ugyanis épp január 29-31-e között lesz Luxemburgban egy úszóverseny, amire korábban leadta a nevezését. Most ő, valamint edző-férje, Shane Tusup levélben jelezték a MÚSZ felé a távolmaradásukat.

Mint írták: a képviseletükben más vesz részt a gálán.

Ajánlott videó

Olvasói sztorik