Sport

Vízilabda: „Mindegy mi a taktika, ha ennyire összetartó a csapat”

Benedek Tibor szerint nagy lökést adhat a válogatott számára a Horvátország elleni diadal.

Számítottunk arra, nem lesz sétagalopp ez a találkozó, amely végül be is bizonyosodott. Nagy Viktor ismételten klasszis teljesítményt nyújtott a kapuban, viszont az elkerülhető hibák ellenére is nagyszerű csapategységet mutató produktum meghozta a gyümölcsét. A magyarok 8–5-ös győzelme a horvátok felett azt eredményezte, hogy hazánk fiai az olaszokat két vállra fektető Montenegró legjobbjaival nézhetnek farkasszemet a szerbiai Eb-elődöntőjében. Ezzel a sikerrel ráadásul egy lépésre van a csapat az olimpiai kvalifikációtól.

Benedek Tibor szövetségi kapitány a 24.hu tudtára adta, tanítványai egységes csapatot alkottak, mindvégig egymásért küzdöttek, s ez pedig akkor is így lesz, ha nem mi, hanem az ellenfél fog vezetni a későbbi mérkőzéseken. A montenegrói együttessel kapcsolatban elmondta, a horvát meccs előtt nem is tudta, kivel játszhatnak majd a döntőbe jutásért.

„Most már tudom, nyilván este elkezdünk készülni ellenük. Azon leszünk, hogy megverjük őket. Egyrészt ez a fajta csapategység és a küzdeni tudás sokat fog számítani, másrészt a jó egyéni teljesítményekről sem szabad megfeledkezni, a kettő nem megy egymás nélkül” – mondta, eztán hozzáfűzte, az elődöntőbeli riválisukkal szemben másképp kell készülniük.

Nekünk nem ezeket a hibákat kell kijavítani, amiket most csináltunk, hanem újra kell építeni magunkat az elődöntőre.

Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd

Decker Ádámban, a magyarok bekkjében a barcelonai élmények törtek fel az összecsapás lefújása után.

„Utoljára akkor éreztem ennyire energikusnak a csapatot. Nagyon sokat hibáztunk, de mindenen átgördültünk és csak pozitívum áradt mindenkiből. Csodás érzés volt játszani most ebben a válogatottban” – vágott bele örömittasan mondandójába az OSC játékosa.

Amikor arról kérdeztük, sikerült-e bármit is megvalósítani az előzetesen megbeszéltekből a Kombank Aréna medencéjében, így felelt:

Dehogyis, sok mindent elterveztünk, annak pedig csak az 50-60 százaléka jött be, de tök mindegy, hogyan valósítjuk meg a taktikát, ha ilyen küzdeni tudás és csapatszellem tartja össze a játékosokat a vízben.

Olyan oldalra segítések voltak az utolsó negyedben, hogy gyakorlatilag mindenki a másikért küzdött. Teljesen lehetetlen szituációkban is segítettünk a védekező csapattársunknak” – fogalmazott a világbajnok pólós, majd elmesélte, Kis Gáborral épp azon tanakodtak, végre olyan súlyú vízilabdázók ellen vehették fel a harcot, akikkel alkalmuk nyílt test a test elleni küzdelmekre.

„Eddig olyan könnyebb meccseink voltak, ahol engem állandóan labda nélkül szórtak. Azonban most jöttek a kemény centerek, küzdöttünk, a Gabin (Kis Gábor – a szerk.) is ugráltak a bekkek, mint az őrült” – végezetül örömét fejezte ki, hogy úgy tudta végig bekkelni a horvátok elleni találkozót, ahogy azt kell.

(Dzsubák Tamás, Belgrád)

Ajánlott videó

Olvasói sztorik